Elon Musk elektromos autós cége Sanghajban működtet gigagyárat, az innen importált kocsikra az alap vám mellett pótvám rakódik, ami nem tetszik a világ leggazdagabb emberének. részletek
A nemzetgazdasági miniszter a balkáni országba látogatott, ahol fontos emberekkel találkozott, és aláírt egy sor együttműködési megállapodást. részletek
A miniszterelnök a leköszönő jegybankelnököt a legnagyobbak, vagyis Széll Kálmán, Wekerle Sándor és Popovics Sándor mellé sorolta a tizedik Lámfalussy konferencián elmondott beszédében. Orbán most sem bírta ki sorosozás és migránsozás nélkül, és Donald Trump újrázásán felbuzdulva győzelmet hirdetett a liberális világrend felett. részletek
A külügyminiszter szerint az Európai Bizottságnak garanciát kell adnia arra, hogy fellép az uniós tagállamok energiabiztonsági fenyegetettsége ellen. részletek
A rendőrség tiltott piacbefolyásolás gyanújával nyomoz, a jegybank pedig 250 millió forintra büntette a Banus Port Vagyonkezelő Zrt.-t, mely naponta több tízmillió forintot bukott az akcióján. Valaki nyert is rajta, de az MNB nem árulja el, kicsoda. részletek
Jóval több külföldi, és picit több magyar turistáskodott itthon decemberben az előző évi hasonló időszakhoz képest. A szálláshelyek bevételei bő ötödével nőttek, összesen több mint 90 milliárd forint folyt be a kasszákba. részletek
A vizsgálat eredményével veszélybe kerülhetett a magyar állami cég romániai terjeszkedése, melyet az E.On helyi leányának felvásárlásával valósítana meg. részletek