Kihasználta a pozíciójával járó jogi kiskaput, hogy idő előtt rálásson a törvényekre, és befolyásolja a döntéshozókat az ügyvédein keresztül. részletek
Újabb kínai milliárdos bűnhődik, miután szembefordult az állammal, de Jack Mával ellentétben Szun Davu nem úszta meg könnyedén a botrányt. Az agrárvállalkozót, aki a dolgozói jólétre építő üzleti modellt valósított meg, emberi jogi aktivistákat támogatott, és többször is pereskedett az állammal, akkor tartóztatták le, amikor harminc emberrel együtt megpróbálta megakadályozni egy földterülete államosítását. részletek
A szárazság miatt komoly kihívás előtt állnak az Egyesült Államok nyugati részén. Oregon és Kalifornia határán a hatóságoknak aközött kell választaniuk, hogy öntözzék-e a mezőgazdasági területeket vagy fenntartsák a tavak vízszintjét. Egyszerre a kettő ugyanis nem lehetséges. A régió ráadásul őslakos indiánok földje, kultúrájuk alapja pedig a halászat. A folyamatosan melegedő vizekben azonban ez egyre nehezebb. A Deutsche Welle riportja. részletek
Teljes hosszában megújulhat a Balatoni Bringakör, kiépül a biciklis összeköttetés a főváros és a magyar tenger között, valamint az Eurovelo 6 Duna-menti kerékpárút is számos szakaszon korszerűbbé válik. részletek
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 74,1 százalékos volt, ami a májusi értéknél 1,5 százalékponttal, az előző év júniusinál 2,5 százalékponttal magasabb. részletek
Az édesipari alapanyagok árait ma még döntően tőzsdei tényezők befolyásolják, de hamarosan számolni kell az éghajlatváltozás következményeivel. részletek
A járvány miatti bizonytalanság csökkenésével, az éledező gazdasággal és az élénkülő kereslettel magyarázható, hogy az országos albérletpiacon egy hónap alatt feljebb kúsztak az árak. részletek