Az Egyesült Államok szerdán 50 százalékos vámot léptetett életbe Brazília ellen, azonban az ország elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva úgy nyilatkozott a Reutersnek: nem lát lehetőséget a közvetlen tárgyalásokra Donald Trumppal, mert azok valószínűleg „megalázók” lennének számára. részletek
Inkább Európából választanának valamit, az elérhető opciók azonban nem jelentenek valódi alternatívák. Trump megválasztása óta már több ország is úgy döntött, inkább lemond az amerikai gépekről. részletek
Az Otthon Start program 3 százalékos támogatott hitelének bejelentését követően, egyetlen hónap alatt közel tízszeresére nőtt a lakáshitelek iránti kereslet – derül ki Magyarország legnagyobb független banki közvetítője, a Bankmonitor adataiból. A keresletrobbanás történelmi mértékű, lényegesen meghaladja a Csok Plusz bejelentését követő érdeklődésváltozást. részletek
Tavasszal Angyalföldön is ez volt a helyzet. A Mohu szerint a takarítás nem az ő feladata, Őrsi Gergely II. kerületi polgármester azonban ezt másként látja. részletek
A Nemzetgazdasági Minisztérium törvénymódosítást kezdeményez, hogy milyen formában kaphatnak az 5000 fő alatti települések használaton kívüli állami ingatlanokat. részletek
A strandbüfé vagy vízibicikli-kölcsönző nem turisztikai jellegű kereskedelmi szolgáltatás, ezért az itt dolgozókat csak alkalmi munkásként lehet felvenni, aminek viszont jóval magasabb az adóvonzata. részletek
A kritikus hangok arra figyelmeztetik Markus Marterbauert, hogy Magyarországon hiányt és a nem árstopos termékek brutális drágulását hozta magával az intézkedés. részletek
A magyar gazdaságban is az autóipar volt a legfőbb vesztese a tavalyi évnek – derül ki a HVG toplistáiból, amelyek öt különböző szempont alapján rangsorolják a legnagyobb magyar cégeket. Összeállításunk első részében az árbevétel és az export szerinti legnagyobbakat vesszük sorra; holnap a dolgozók száma, a profit és a tőke szerinti 50-50 élvállalattal folytatjuk. részletek