Az MNB szerint az eddig vártnál magasabb lehet az októberi infláció, a kormány pedig árstoppal fékezné legalább a novemberit; a jövő hétfőtől bejelentett napelemeket már csak akkumulátorral lehet telepíteni; elnököt választ Brazília. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója. részletek
Jelenleg ezeket 98%-ban Kínából importálják, és ez jelentős zsarolási potenciál, hiszen a gazdaság egyre több ágában elengedhetetlenek ezek az anyagok. Csakhogy a ritkaföldfémek bányászata károsítja a környezetet, ezért a helyi lakosság igencsak ellenáll. részletek
A Frankó Tejbár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint 88 forinttal károsította meg a költségvetést, ezért november elejéig nem nyithat ki a hely. részletek
Több mint 17 milliárd euró (mintegy 7 ezermilliárd forint) orosz vagyon került zár alá az Európai Unió által elrendelt szankciók következtében – tudatta szombaton Didier Reynders igazságügyi biztos. részletek
Az ügyvédi szerződések után most a közbeszerzéssel kapcsolatos megállapodásokat törlik el évi 20 milliós érték fölött, ha az egyik szerződő fél kormányzati hivatal vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság. részletek
Egy évvel ezelőtti árakon állt meg az élet több élelmiszer esetében a hazai boltokban, de az élet közben ment tovább, így aki azt remélte, az árstop fékezni tudja az inflációt, annak csalódnia kellett. A kormány új árstopokat akar, előtte néztünk körül az élelmiszerboltokban. részletek