Ismét van három aktuális témaötletünk, ezek közül arról beszélgetünk majd szakértőkkel, amelyik Önöket a leginkább foglalkoztatja. Szavazzon! részletek
Miért érezzük úgy, hogy jobban drágulnak a dolgok, mint – az egyébként is drámai – az inflációs adatok sugallják? Közéleti podcastunkban ennek jártunk utána, hamarosan pedig Ön is kiszámolhatja, mennyi a személyes inflációs adata. részletek
Az Európai Bizottság havi 1,5 milliárd eurós, összesen legfeljebb 18 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot javasol Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap. részletek
Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megkezdődött vasárnap az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülése (COP27), hogy megpróbáljon új életet lehelni a globális felmelegedés és annak hatásai elleni küzdelembe. Első sikerként már a tanácskozás kezdetén hivatalosan is napirendre vették a szegényebb déli országoknak nyújtandó pénzügyi támogatás kényes kérdését. részletek
Olaf Scholz pénteki látogatása Kína nemrég újraválasztott teljhatalmú uránál a német gazdaság következő nagy kihívásáról is szólt, a szokásos diplomáciai körök mellett. A német kancellár német gazdasági érdekekkel megpakolt batyuval ment Pekingbe, az összeurópai fellépés ezúttal elmaradt. Akkor most Peking az új Moszkva? részletek
Hétfői közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség írta azt, hogy szerintük egy 26 százalékos minimálbéremeléssel lehetne ellensúlyozni az infláció elszabadulását. részletek
A miniszter elmondása szerint olyan termékekre vethetik ki, amik negyven százaléknál erősebben drágultak, és Magyarországon is előállíthatók. részletek