Tavaly még csak a nyolcadik volt az amerikai magazin listáján, elsőségét annak köszönheti, hogy az Ukrajnában folyó háború reflektorfénybe állította az Európai Bizottságot, amelynek a hétgyermekes német orvosnő az elnöke. részletek
Kedd éjjel óta 600 forint fölött van a benzin és a dízel ára is Magyarországon, de ezzel még mindig azon országok közé tartozunk, ahol relatíve olcsóbb az üzemanyag. részletek
Attól még, hogy megszüntették a két kiválasztott üzemanyag hatósági árát, varázsütésre nem áll helyre az ország benzin- és gázolajellátása. A Mol szerint is hetekig tarthat, míg termelési oldalról enyhíteni tudnak a helyzeten, a teljes stabilizálódás pedig hónapokat vehet igénybe. A kormány addig is hárítja a felelősséget, és a káosz okozójaként a saját, felelőtlen intézkedései helyett megint Brüsszelre mutogat. részletek
Nem derült ki, miért tartott hat évig kimondani az Alkotmánybíróságnak, hogy az adótitok 2016-ban beiktatott fogalma nem ütközik Alaptörvénybe. részletek
Ahol az önkormányzatoknak nincs hatáskörük a helyi taxizásban, ott akármikor emelkedhetnek a tarifák az árstop kivezetése miatt megugró üzemanyagárak miatt. részletek