A tojástermelők attól tartanak, hogy kiszorulhatnak a hazai piacról, miután néhány üzletben lengyel tojások jelentek meg az árkorlátozás bejelentése óta. részletek
Egy ellenzéki politikus szerint ez volt az Orbán-kormány őszödi beszéde, Matolcsy György jegybankelnök ugyanis arról beszélt egy bizottsági meghallgatáson, hogy az óriási magyar infláció nem szankciós, vagy háborús infláció, hiszen az még 2021 nyarán indult növekedésnek az energiaárak miatt. részletek
Közgazdasági alaptörvényeket rúgott fel a benzinárstop, amelyről már a bevezetésekor tudni lehetett, hogy hosszú távon egyszerűen fenntarthatatlan. Most élőben figyelhetjük, hogy tényleg az. Az autósok pedig pontosan úgy vásárolják a benzint, mintha akciós lenne. részletek
A hvg.hu gazdasági podcastje ebben a hónapban különleges műsorral jelentkezik: szakértőinkkel az év egyik meghatározó témáját járjuk körül. Ön döntheti el, miről beszélgessünk. részletek
Minimálisan nőtt a kiskereskedelmi forgalom, de ez úgy jött össze, hogy a benzinkutakat megrohamozták az emberek, ételből kevesebbet vásároltak, mint tavaly ilyenkor. részletek
A megállapodás azt követően jött létre, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai bejelentették, hogy tartják magukat ahhoz a korábbi vállalásukhoz, hogy napi kétmillió hordóval kevesebb olajat termelnek. részletek
Óriási horderejű intézkedéseket hozott meg a hétfőn élesedett húzásaival az Európai Unió és a G7. Az orosz olajkereskedelem sebet kapott, csakhogy Moszkva már tavasz óta azon dolgozik, hogyan kerülje meg az új regulákat, és mostanra valamelyest már ki is építette a saját, párhuzamos piacát. És bár a Nyugat meg akarja büntetni Oroszországot, valójában neki sem érdeke, hogy az oroszoknak túl rossz legyen. részletek
Az összeomlás elkerülhetetlen, mert olyan hatalmas összegekről van szó, melyeket senki sem tud kezelni – írja közgazdász a Project Syndicate portálon. részletek