2035-től a belsőégésű motorok gyártása befejeződik Európában, akkortól csak e-autót fognak újonnan üzembe helyezni, vagyis óriási igény lesz akkumulátorokra. részletek
A kamatok továbbra is magas szinten vannak, de ha az infláció csökken, akkor a jegybank is fordulatot vehet, elkezdheti óvatosan csökkenteni a kamatokat. részletek
Hosszú évek kitartó munkájának eredményeként első alkalommal kaptak húsexportengedélyt magyar vállalatok a Fülöp-szigetek piacára - jelentette be Facebook-bejegyzésben a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. részletek
Adójogi kihágás miatt menesztette vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök a kormányzó brit Konzervatív Párt elnöki tisztségéből Nadhim Zahawit. részletek
Sokezren hajráztak decemberben, hogy igénybe tudják venni a hárommillió forintos lakásfelújítási támogatást és a hozzá járó 6 milliós kedvezményes hitelt. Akinek sikerült miden papírt, számlát időben beadnia, érdemes most be is biztosítani mindazt, amit milliókért beépített a lakásába. részletek
Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek - jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. részletek
Fordulatot hozott a 2022-es év az idősek anyagi helyzetében: hosszú idő után most először közeledhetett az idősek és az aktív korúak átlagos jövedelmi szintje. A Bankmonitor becslése szerint tavaly 51 százalékra emelkedett az átlagos ellátás és a nettó átlagkereset aránya. részletek
Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. részletek
Az energetika állami vezérkarának lecserélésével próbálja a kormány menteni a menthetőt; szigorított a politikáján a Magyar Nemzeti Bank; tovább folytatódnak a tárgyalások a magyar kormány és az EU között. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója. részletek