Közel ötödével bővült a turizmus idén januárban, mint 2022 elején, és nem csak a külföldiek tértek vissza, hanem a magyarok is szívesen költöttek téli utazásra. A járvány előtti szintet azért még így sem sikerült elérni. részletek
A vádlottak nyugati, a repüléssel kapcsolatos elektronikus berendezéseket szállítottak orosz cégeknek, emellett javításokat is intéztek orosz gyártású repülőgépek berendezésein. részletek
A háborúellenes oligarcha arról beszélt, hogy a nyugati szankciók komoly nyomás alá helyezik az országot, mely akkor kerülheti el a pénztelenséget, ha a "baráti országok" kisegítik befektetésekkel. részletek
Hszi Csin-ping kínai elnök Moszkvába látogat – jelentette be büszkén Vlagyimir Putyin. Az amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette Pekinget: ne szállítson drónokat az orosz hadseregnek, mert akkor súlyos nyugati szankciókkal kell számolnia. részletek
Soha olyan kevés Babaváró hitelt nem igényeltek még a fiatal házaspárok a támogatás elindulása óta, mint 2023. januárban: az új szerződések értéke mindössze 7,02 milliárd forint volt az év első hónapjában. A Bankmonitor.hu szakértői szerint nem meglepetés a rekordalacsony volumen, sokan ugyanis előrehozták az igénylésüket 2022. decemberre, mert akkor még nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy megmarad-e a támogatás, vagy ha meg is marad, nem szigorítanak-e az igénylési feltételeken. részletek
Az ENSZ mezőgazdasági szervezetének statisztikája szerint a cukor ára 6,9 százalékot ugrott februárban, amivel elérte az elmúlt hat év legnagyobb szintjét. részletek
Idén 45 éves a Könyves Kálmán körút fölött átívelő népligeti felüljáró, és bizony érzi már a kort. Az építmény rossz állapota már kilenc éve is látványos volt, azóta pedig csak romlott, nem csoda, hogy fokozatosan kitiltották róla a nehezebb járműveket. Most öt hónapra lezárják az egyik sávját, hogy kiderüljön, mennyire kell hozzányúlni. Őszre dőlhet el a sorsa. részletek