A lap szerint Varga Lajos, a Valton Sec-Zrt. eddigi többségi tulajdonosa egy olyan magántőkealappal alapított közös céget, amely magántőkealapot Mészáros Lőrinc ügyvédjének cége kezel. A cégbe pedig Varga betette a Valtont és egy másik cégét is. részletek
A Vidékfejlesztési Kormánybizottságba került be ötödikként Orbán Viktor, és a tagokat is részben lecserélték. Az uniós agrárkassza a korábbinál jobban ki van tömve, és a nemzeti forrásokat is alaposan megtolták. Ezeknek a forrásoknak az elköltése hamarosan elstartolhat. részletek
A bundás kenyér után a hagymaleves az új luxusétel Magyarországon, és messze még a drágulás vége. De vajon véget ér jövő hónapban az árstop? És indokolt Orbán Viktor optimizmusa? Március végén újból bevásároltunk a vasárnapi ebédre, és mi jóval borúlátóbbak vagyunk, mint a miniszterelnök. részletek
Lezárult az "Élesztőalapú, mikroorganizmusokat és védőgázt alkalmazó hibrid biotechnológia és oltóberendezés kidolgozása, hústermékek eltarthatóságának megnövelésére" című kutatás-fejlesztési projekt a HALKER Kft-nél. részletek
A több mint 3 milliárd forintos fejlesztések során optimalizálták az üzletek méretét, és több helyen új önkiszolgáló kasszákat is telepítettek. részletek