Hat kérdés, amit tisztáznia kellett volna a kormánynak, mielőtt akkumulátor-nagyhatalmat kezdett csinálni az országból

2023-04-01 08:01
Kevés alaposabb összefoglalót olvashat ma az akkumulátorgyárak hazai helyzetéről annál, mint amit a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének főmunkatársa készített. Éltető Andrea végigtekint a gyárak építését mozgató érdekeken, az eddig megépült üzemekkel kapcsolatos, nem mindig kedvező tapasztalatokon, számba veszi a környezeti és gazdasági kockázatokat, rávilágít a kormányzat velük kapcsolatos ellentmondásos tevékenységére, és megállapítja: Magyarország úgy vágott bele az egészbe, hogy alapvető kérdéseket nem tisztázott.
részletek

Dugába dőlhet a több százmilliárdos gigaberuházás terve Bezenyén

2023-04-01 08:01
A debreceni BMW gyár (akkor még) egymilliárd eurós beruházásával megegyező értékű agrárközpont felépítését jelentette be az agrárminiszter négy évvel ezelőtt. A német beruházónak fizetési gondjai vannak Németországban. Az agrárminiszter szerint változtak a tulajdonos elképzelései, úgy néz ki, hogy üvegház, ami alaposan megváltoztatta volna a hazai primőrtermelést, nem lesz.
részletek

Jó hír a napelemeseknek: ősztől fokozatosan feloldják a betáplálási korlátozást

2023-04-01 08:01
Az Energiahivatal augusztus végéig készíti el az első javaslatát, amely alapján a kormány eldönti majd, hol tartja fenn és hol oldja fel a tavaly októberben bevezetett zárolást.
részletek

Integritás Hatóság: A közbeszerzési rendszer diszfunkcionális, költségnövelő hatású

2023-04-01 08:01
A szervezet szerint feltétlenül szükség van egy olyan egységes ellenőrzési rendszer kialakítására, amely a teljes közbeszerzési folyamatot holisztikusan kezeli.
részletek

Navracsics most úgy saccolja, hogy az év első felében megjönnek az első uniós pénzek

2023-04-01 08:01
A miniszter szerint az Európai Bizottság számára nem jelent problémát, ha a kidolgozottság érdekében kicsit később küldik el az elvárt törvényjavaslatokat.
részletek

Technikai recesszióba került Csehország

2023-04-01 01:01
Általános elemzői vélemény, hogy a recesszió rövid életű lesz, és a cseh gazdaság az év közepétől kezdve már lassan növekedni fog.
részletek

Pályázati hírek

2023-04-01 01:01
Modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztések az AQUA-GENERAL Kft.-nél.
részletek

Szijjártó Péter elárulta, mi a magyar gazdaság életbiztosítása

2023-04-01 00:10
A keleti nyitásról is beszélt a külügyminiszter.
részletek

Irányba állította a Molt a kormány

2023-04-01 00:10
A rendelet a kőolajat előállító cégekre vonatkozik.
részletek

Már látjuk, mit eredményezett a tavalyi év nagy bankfúziója

2023-04-01 00:10
Még egy nagy esemény vár az MKB-ra áprilisban.
részletek

Trendfordulóhoz ért a hazai lakáspiac

2023-04-01 00:10
A folyamat fűnyírószerűen ment végbe az országban.
részletek

Földgázbomba robbanhat Európában, a kormány már most lépett ellene

2023-04-01 00:10
Nehéz helyzetbe kerülhetünk a jövő télen.
részletek

Árhegyek és ársapkák között – kifürkészhetetlen a húsipar jövője

2023-04-01 00:09
Nehéz időkben az export menti meg az ágazatot.
részletek

Összeült a Költségvetési Tanács, több kockázat is szóba került

2023-04-01 00:09
A 2023-as költségvetéssel összefüggésben vannak aggodalmak.
részletek

Az EU maximális sebességre kapcsol a megújuló energia terén

2023-04-01 00:09
Kiterjesztik az éghajlatváltozás és az oroszoktól való függőség elleni küzdelmet.
részletek