Mind tudjuk, hogy az életünkben nincs fontosabb dolog, mint az egészségünk, azonban ebben az esetben sokszor csak arra irányul figyelem, hogy fizikailag minden rendben legyen a szervezetünkben, és hajlamosak vagyunk elsiklani afelett, hogy milyen fontos, hogy mentálisan is rendben legyünk. Éppen ezért most összegyűjtöttünk pár dolgot, melyek segítségével erősebbé és sokkal egészségesebbé teheted magad mentálisan. részletek
A Münchausen-szindróma egy rendkívül nehezen felismerhető kórkép. Jellemző a betegre, hogy hamisan diagnosztizál magán különféle betegségeket, mindezt szándékosan. részletek
Az emberi lény része a kapcsolódás. Tágabb értelemben nézve is, nem csak mi, emberi lények kapcsolódunk, az állatok, a növények, sőt még az élettelennek hitt tárgyak is kapcsolódnak egymással. Mindenki mindenkivel és mindennel kapcsolódik ezen a földön. A romantikus kapcsolatok meghatározóan fontos szerepet töltenek be az életünkben. Hozzátartoznak a szociális és érzelmi igényeinkhez, mondhatni, lét szükségleteinkhez. Mind ezek mellett, az egyik legjobb segítője az önismeretünknek. részletek
Soha ne hagyd, hogy az egód útjában álljon valakivel való valódi kapcsolat kialakításában. Figyelj arra, hogy bár egymagad egy csodálatraméltó ember vagy és mindennap vibrálsz, de ezt a vibráló energiádat próbáld meg kordában tartani, amikor a másikkal vagy. részletek
Úgy érzem, elég ideje ismerlek és eleget tettünk le az asztalra ahhoz, hogy belül egy benső hang súgja és kéri, nyújtsam feléd a kezem. Persze nem fizikai értelemben. részletek
„Ha észrevettem volna a jeleket, most megkíméltem volna magam sok évnyi szenvedéstől!”- hangzik el mindannyiunk szájából ez a mondat, akik túléltünk egy nárcisztikussal megélt kapcsolatot. részletek
Szeretni vagy félni: melyik legyen? Muszáj dönteni? Miért kell e kettő közül választani? Lehetne szeretve félni, vagy félve szeretni – szeretni és félni. Persze jó volna nem félni, de ha egyszer tétje van! Akkor sem kötelező félni, mégis megtesszük szorgalmasan. Igazad van. részletek
Ha valakit nagyon szeretünk, akkor bármit megtennénk érte. Erőnkön felül segítjük őt, alkalmazkodunk, hogy neki jó legyen, és óriási áldozatokra vagyunk képesek, még akkor is, ha illemből nem így nevezzük őket. részletek
Fáradt vagyok és tehetetlen. Hozzászoktam, hogy az ember életében magaslatok és mélységek váltakoznak. De amikor egy mélység következik, rendre visszavágyom a gyermekkorba, amikor még olyan szupernek tűnt a felnőtt lét. Gondolom minden ember életében vannak olyan szakaszok, amelyeket túlélő üzemmódban lehet csak kibírni. részletek
Éberen fekszem az ágyamban, de félig olyan, mintha egy lidércnyomás főszereplője lennék. Erős, szorító fájdalmat érzek a gyomromban és a mellkasom szúró feszítéssel készül felrobbanni, amit képtelen vagyok enyhíteni. részletek
Mindenkinek lehet egy-egy végtelenül peches, rossz napja. Ez alól egy nő sem kivétel, de hát pont azért követünk el hibákat, hogy később legyen miből tanulni. Persze vannak olyan baklövések is, amiket minden nő elkövet minimum egyszer, pedig az is sok... részletek
Ha nincs tényleges diagnosztika az egyes szervi tüneteidre, akkor biztos, hogy határozottan a stressz okozza. A rossz rész ebben az, hogy számtalan tanulmány megerősíti, hogy a krónikus stressznek ijesztő tünetei és hatásai vannak, amiket nyilván senki sem akar. Ennek ellenére a mai világban a stressz az életünk szerves részévé vált. részletek
Sok esetben a fájdalmat csak a fizikai jelenlétéhez társítjuk. De az, hogy valami fáj, nem csak azt jelezheti, hogy nem követünk egészséges életmódot, vagy összeszedtünk valami fertőzést, hanem azt is, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk éppen. Meglepően sok olyan érzelmi nehézség van, ami fizikai fájdalom formájában üti fel a fejét, ilyenkor azonban sokszor a lelkünk az, ami ápolásra szorul. részletek
Tudtam létezni két világban, már-már túlságosan is könnyen. Vittem a szívemben mindent, bármi áron magammal cipeltem: bizonyosság, önazonosság alatt ezt értem. Ha illúzió, ha nem, a teljes igazság, a könyörtelen valódiság megszületett bennem. Én szültem. Ez vagyok, ez a történetem, ez a határtalan álmom, ami valósággá lesz! részletek
Bármennyire is próbálunk menekülni előle, az öregedés megállíthatatlan, és ráadásul hiába gondolunk rá időnként másképp, életünk teljesen természetes része. Fölöslegesen akarjuk néha letagadni a korunkat, vagy járunk kényszeresen plasztikai sebészhez, nincs mit tenni, egyszer mindenki utol fog érni a „végzet”. Persze az azért segíthet, ha nem teszünk rá még egy lapáttal, és mivel vannak olyan dolgok, amiktől a folyamat még látványosabb lesz, nem árt ezeknek a tudatában lenni, és elkerülni. Íme pár dolog, ami sajnos gyorsítja az öregedést! részletek