Ne a múlt hibái határozzák meg a jelened

2018-09-30 21:02
Nem baj, ha néha megbotlunk, és letérünk arról az útról, amelyen haladnunk kellene. Hibát mindenki követ el, ez nem vitás. Ki kisebbet, ki nagyobbat, de a botlás mindannyiunk életének a része. A kérdés az, hogy a megtett ballépésekkel mit tudunk kezdeni, mennyit tanulunk belőle, és utána hogyan folytatjuk úgy az életünket, hogy ne a múlt hibái határozzák meg a jelenünket.
részletek

Nem leszek többé B opció

2018-09-30 21:02
Már kinőttem azt, hogy mindenkinek meg akarjak felelni. Már nem érzem magam a hetedik mennyországban kizárólag attól, mert valaki öt percre rám figyel. Már nem érem be annyival, hogy bekerültem a fontossági sorrend top tízes listájára.
részletek

Diétás mítoszok nyomában – Valóban egészségesebb az édesítő, mint a cukor?

2018-09-30 21:02
Manapság szinte már olyan, minta beleprogramozták volna az agyunkba, ha szeretnénk életmódot váltani és egészségesebben élni, akkor lehetőleg minél előbb búcsút kell mondanunk a lisztnek és a cukornak. Sajnos ezt sok esetben éppen olyan nehéz kivitelezni, mint amilyen egyszerű leírni. Ugyanis a cukor iránti vágyunk csillapíthatatlannak tűnhet, pontosan ezért szoktunk az édesítőszerekhez nyúlni. Kérdés, hogy valóban segítség-e ez, vagy egyszerűen csak önámítás?
részletek

A tisztességtelenség nem menő

2018-09-30 21:02
Aki kifelé csal, az befelé is. Néha úgy érzem, hogy igazán azok tudják tisztán megmutatni az élet sötét oldalát, akik élesen látják, élik a fényeset is. Ez ad valamiféle tisztánlátást, nem az éles különbségek miatt, hanem a bátorság miatt.
részletek

6 egyszerű trükk, amivel motivált maradhatsz a mindennapokban

2018-09-30 21:01
Valószínűleg mindenkivel elő szokott fordulni (legalább néha), hogy lefekvés előtt, a következő napi teendőket átgondolva világot megváltó terveket szövöget. Majd eljön az új nap, és nem nagyon történik semmi, mert túl sok a teendő és kevés az idő, vagy olyan dolgok jönnek közbe, amire előre nem számítottunk, esetleg még sincs hozzá kedvünk, időnk vagy energiánk.
részletek

Kapuzárási pánik a férfiaknál

2018-09-28 21:01
Azt hihetnénk, hogy a felnőtt, idősebb férfiak, akik már túl vannak a 40-es, 50-es éveiken, éretten, felelősségteljesen viselkednek. Pedig nagyon nem.
részletek

Hová lett az önbecsülés? – A nő, aki kicsit sem tiszteli önmagát

2018-09-28 21:01
Ami azt illeti, tényleg eltévedtél. Kezedet tördelve, fel alá sétálsz az Önbizalom, az Elköteleződés, a Tudatosság, és a Vidámság ajtói előtt, minduntalan összekevered a kulcsokat, nem a megfelelőt illeszted a zárba és nem a megfelelő időben. A zárt ajtók úgy sötétlenek előtted, mint szájzárat kapott, ásító óriások. Világos, hogy nem léphetsz be, nem tudod a kódot, nincs is türelmed ott maradni, feladod, már nem próbálkozol. Hangzatosan ismételgeted, mások biztosan kitartóbbak, bátrabbak, szerethetőbbek, szebbek, jobbak, okosabbak, izgalmasabbak, tudatosabbak, és pozitívabb a kisugárzásuk.
részletek

A valódi intimitás nem az ágyban kezdődik

2018-09-28 21:01
Párkapcsolatra vágyunk és annak minden tartalmára amilyen gyorsan csak lehet. Az a szomorú helyzet, hogy az „instant” szelleme már a kapcsolatainkba is beférkőzött, és ha ez önmagában nem lenne elég baj, ezt megsózza az is, hogy már a megismerkedésünk pillanatától kezdve úgy lépünk a másik felé, mintha az ellenségünk lenne, akit le kéne győzni, és komoly játszmázási hadműveletekbe kezdünk, annak érdekében, hogy ne mi kerüljünk ki vesztesként.
részletek

Diétás mítoszok nyomában – Tényleg tilos az esti nasi?

2018-09-28 21:01
Még azok is, akik nem gyakorlott diétázók, mert vagy elégedettek magukkal (ilyen tényleg van?), vagy nem elég kitartók ahhoz, hogy egy-egy étrendet kövessenek, tisztában vannak azzal, hogy a késő esti, vagy esetleg éjszakai nassolás abszolút tiltólistán van. De vajon tényleg tilos este rágcsálni valókhoz nyúlnunk, vagy ez csak egy szokásos legenda? Ennek próbáltunk utánajárni!
részletek

Nem kell a gyémánt?

2018-09-26 16:01
Elfáradt a kapcsolat, szoktuk mondani. Valójában, mi fáradtunk el, akik eddig érzéssel, idővel, energiával töltötték fel. Leülnénk egy kockakőre és mutatnánk, időt kérünk, tagjainkban halálos fáradtság, és gyötrő, betokosodott unalom, már nem viseljük el a másik jelenlétét. Ki eddig a napfényt jelentette, most nyugtalanító, idegesítő módon eltakarja a kilátást, már nem látjuk tőle a szép, közös jövő képkockáit.
részletek

Ha nem vagy szimpatikus az oviban

2018-09-26 16:01
Az óvoda egy rendkívül nagy változás a gyerekek életében. Sokuk nehezen viseli a családi burokból való kiszakadást, először találkoznak olyan helyzettel, ahol nem tudnak a család egy tagjához szaladni, ha baj van.
részletek

Így hazudjuk az érzéseket

2018-09-25 21:01
Nem, a cuccaid ne hagyd itt, nem, nincs senkim, csak nincs elég hely. Számodra a szívemben. Ne haragudj drágám, de meg kell osztanom kétségbeesett lányokkal, akik hajnalban hívogatnak, mert csak egyetlen biztos hálótársuk van, a magány.
részletek

Lelki okok a felfázás hátterében

2018-09-25 14:01
Ég, csíp, fáj, görcsöl, nem bírom ki. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan problémára, amely mindennemű orvosnak kihívást jelent, miért nincsen bármilyen alternatív megoldás vagy gyógyszer. Mi van, ha a test így üzen a léleknek, hogy valamin sürgősen változtatnia kell? Ha már mindent megpróbáltál, de semmi sem vezetett eredményhez, itt az ideje, hogy végig gondold, milyen sérelmek állhatnak a felfázásod hátterében!
részletek

Nem kell a virtuális tökéletesség

2018-09-24 18:01
Annyit lát mindenki a kapcsolatból amennyit megengedek. Mindenki annyira tud az életemről, amennyit elmesélek.
részletek

Az igaz barátság

2018-09-23 14:01
Ha a boldogágról beszélünk, szóba kerül a pénz, utazás, vásárlás, a férfi az életünkben, akit szeretünk, és aki viszont szeret minket, gyermek születése, de ne feledkezzünk meg soha az igaz barátságról sem.
részletek