Párkapcsolatra vágyunk és annak minden tartalmára amilyen gyorsan csak lehet. Az a szomorú helyzet, hogy az „instant” szelleme már a kapcsolatainkba is beférkőzött, és ha ez önmagában nem lenne elég baj, ezt megsózza az is, hogy már a megismerkedésünk pillanatától kezdve úgy lépünk a másik felé, mintha az ellenségünk lenne, akit le kéne győzni, és komoly játszmázási hadműveletekbe kezdünk, annak érdekében, hogy ne mi kerüljünk ki vesztesként. részletek
Még azok is, akik nem gyakorlott diétázók, mert vagy elégedettek magukkal (ilyen tényleg van?), vagy nem elég kitartók ahhoz, hogy egy-egy étrendet kövessenek, tisztában vannak azzal, hogy a késő esti, vagy esetleg éjszakai nassolás abszolút tiltólistán van. De vajon tényleg tilos este rágcsálni valókhoz nyúlnunk, vagy ez csak egy szokásos legenda? Ennek próbáltunk utánajárni! részletek
Elfáradt a kapcsolat, szoktuk mondani. Valójában, mi fáradtunk el, akik eddig érzéssel, idővel, energiával töltötték fel. Leülnénk egy kockakőre és mutatnánk, időt kérünk, tagjainkban halálos fáradtság, és gyötrő, betokosodott unalom, már nem viseljük el a másik jelenlétét. Ki eddig a napfényt jelentette, most nyugtalanító, idegesítő módon eltakarja a kilátást, már nem látjuk tőle a szép, közös jövő képkockáit. részletek
Az óvoda egy rendkívül nagy változás a gyerekek életében. Sokuk nehezen viseli a családi burokból való kiszakadást, először találkoznak olyan helyzettel, ahol nem tudnak a család egy tagjához szaladni, ha baj van. részletek
Nem, a cuccaid ne hagyd itt, nem, nincs senkim, csak nincs elég hely. Számodra a szívemben. Ne haragudj drágám, de meg kell osztanom kétségbeesett lányokkal, akik hajnalban hívogatnak, mert csak egyetlen biztos hálótársuk van, a magány. részletek
Ég, csíp, fáj, görcsöl, nem bírom ki. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan problémára, amely mindennemű orvosnak kihívást jelent, miért nincsen bármilyen alternatív megoldás vagy gyógyszer. Mi van, ha a test így üzen a léleknek, hogy valamin sürgősen változtatnia kell? Ha már mindent megpróbáltál, de semmi sem vezetett eredményhez, itt az ideje, hogy végig gondold, milyen sérelmek állhatnak a felfázásod hátterében! részletek
Ha a boldogágról beszélünk, szóba kerül a pénz, utazás, vásárlás, a férfi az életünkben, akit szeretünk, és aki viszont szeret minket, gyermek születése, de ne feledkezzünk meg soha az igaz barátságról sem. részletek
A szeretet képességét adottságnak tekintjük. Magától értetődőnek, hiszen eredendően ezt szívtuk magunkba az anyatejjel. A valóság azonban nem csupán fekete és fehér árnyalatokból áll, a szeretetet bizony nagyon kemény gyakorolni. részletek
Az egyéjszakás kalandok életünk tűzijátékai, színes, csillogó, és gyönyörű, de sajnos rövid ideig tart. Álldogálunk még egy ideig a hídon, és a horizontot fürkésszük az éjszakai égbolton, hátha lesz még egy, egy még szebb, egy még színpompásabb csattanás. Vágyjuk, hogy legyen még varázs, és mi rövid időre kiléphessünk a hétköznapokból, de nagy lesz a csend, a tűzijátéknak sajnos vége. részletek
Az emberi kapcsolatok nem épülhetnek kínos megfelelési kényszerre, és sorozatos elvárásokra. A párkapcsolati adok-kapok egyensúlyának megtalálása szinte művészet, egy elsajátítandó, és követendő viselkedésminta, melyet állandó, pozitív értelemben vett alázattal, és gondos odafigyeléssel kell ápolnunk, vigyáznunk, szinten tartanunk. Akiknek sikerül, azok tehetségesen megtanulták, és tehetségesen alkalmazzák az egyensúly megteremtésének titkos receptjét, mégis néha fájdalmas, és zavarba ejtő szembesülni a ténnyel, hogy egyikünk mindig jobban szeret. részletek
A legfontosabb dolog lenne minden ember életében, hogy legyen elég önbizalma, szeresse önmagát, és ne érdekelje mások véleménye. Sajnos a mai világban ez nem így van. részletek
Hagyd, hogy a szerelem a küszöbödre kússzon, megnyugtatóan és maradásra készen. De ne függj tőle, hiszen hiába üzeni minden popszám, hogy csak a nagybetűs érzés lehet a válasz mindenre, ez nincs így. részletek
A férfiszív megszakad, ha igazán szeretett. A férfi nem beszél, csak belefogy, belebetegszik, majdnem belehal. Pedig a férfi az erő jelképe, aki már csak büszkeségből is hamar túljut a az eltaszítottság lelki sérülésein és kudarcán, és pillanatok alatt újabb kalandba, hódításba kezd. részletek
Gyakran érzed magad kedvetlennek, kimerültnek, tanácstalannak, szétszórtnak és elesettnek? Sokszor úgy tűnik, mintha mások, vagy a körülmények irányítanák az életedet? Előfordul, hogy gondolataid a múltban ragadnak, és képtelen vagy a jelenre koncentrálni, hát még a jövőre? Ha az alábbi kérdések bármelyikére igennel felelsz, nagy valószínűséggel te is érzelmi kimerültség valamely válfajától szenvedsz. részletek