Van egy elméletem, miszerint minden szakításnak van párja. Avagy nem vagy egyedül. Sokan túlélték már azt a konkrét helyzetet, amiben te jelenleg evickélsz, neked is muszáj lesz. Az alábbi nyolc, leegyszerűsített altípus közül legalább egyet már biztosan tapasztaltál, de gyanítom, nem vagyok egyedül azzal, hogy több mint a felét felírhatom az „Amit nem akarok újra átélni” listámra. részletek
Sokaknak a télről a hideg, zord időjárás és ezzel együtt a lakás melegében eltöltött napok jutnak eszébe. A természet azonban ebben az időszakban is csodálatos és izgalmas lehetőségekkel vár bennünket. Nézzünk párat azok közül a mozgásformák közül, amelyeket itthon is könnyedén kipróbálhatunk, és garantáltan életre szóló élményt jelentenek majd! részletek
Emlékszem a középiskolára, azon belül arra is, hogy te mennyire jó magaviseletű voltál és jó tanuló én pedig a minden hülyeségre rávehető, jó tanulmányi átlagú tini. Tűz és víz szerepkörrel osztályon belül és talán nem is jöttünk volna össze, ha nincs a kórus. részletek
Egyre több szakember ért egyet azzal, hogy a gyermekeket nem feltétlenül kell szerepeltetni a világhálón. A szülőkben persze túlcsordul a büszkeség és mindenkinek eldicsekednének az új családtaggal és nekik ő a legszebb a világon, ezért minden aranyos amit csinál, ezért mindent meg kell mutatni. részletek
Van még jövője a kapcsolatunknak? Vagy végleg kiűzettünk a Paradicsomból, lejárt a szerelem szavatossága, és hiába próbáljuk különböző praktikákkal feljavítani? Mert az eredeti íz, és állag odalett, keserű mézet ízlelünk mi ketten, és próbálunk jó arcot vágni hozzá, ez is megfelel, ez is ízlik. részletek
Amikor valaki elhatározza magát, hogy rendszeressé teszi a testmozgását, alapvetőnek tűnik az edzőterem. Nagyon sok embernek tetszik a közeg és az is hogy nem egyedül edz, van kitől segítséget kérni és megosztani a tapasztalatokat. De vannak, akiknek ez nem teljesen törvényszerű és nem is tud dönteni az otthoni edzés és a terem között. Ha az alábbi dolgok igazak rád, akkor te inkább otthon tartsd karban a tested. részletek
Volt egy olyan pillanat. Amikor odalépett hozzám és kivett a kezemből minden önvédelmi fegyvert. Az önvédelmi fegyvereim jól működtek az elmúlt években, kiválóan forgattam a bizalmatlanság, a félelem, a gyanakvás és a zárkózottság kardját. Szemlesütve, görbült gerinccel álltam ott, és önszántamból adtam oda, beszélnie sem kellett hozzám, sem suttogva, sem meggyőzően, nem kellett kicsavarnia a kezemből, nem kellett, hogy ledobjam a lábai elé. részletek
Az elmúlt időben azt vettem észre, hogy mindenhol mindenki komoly kapcsolatot keres. Ez a mondat úgy dobta el a hitelességét, akár egy vetkőző nő a fehérneműit és használtan, koszosan ám még jó állapotban hever a szennyesben. részletek
Mióta húzzuk egymás agyát? Pocsékoljuk egymás idejét? Ezerszer kerestem és vártam azt az utat, amire ha rálépek, nem sétálsz velem szembe a járdán. részletek
Amikor gőzerővel szexológusnak készültem ez volt a szakdolgozatom címe. Még TDK versenyen is rész vettem vele, előadást tartottam róla, és amellett, hogy 3. helyezett lettem, még a közönségdíjat is bezsebeltem A szakdolgozatom mind a mai napig itt virít a polcomon, szép vörös bőrbe kötve (a feketét nem találtam megfelelőnek ehhez a témához). részletek
Nem tudom, hogy mindenkinek eljön-e az-az idő, amikor nem akar már az elégnél többet. Akkor sem, ha jön a több. Nem tudom, hogy mindenkinek eljön-e. Nekem eljött. részletek
Naponta dől rám a rengeteg tudás. Mikor is kell és mit éreznem, hogyan kell reagálnom bizonyos helyzetekben és mindent fogadjak kétkedéssel. Mert ha okos vagyok és egyedülálló, akkor az a baj, ha nehezen nyílok meg az is gond és ha sérült a lelkem azt ne hurcoljam magammal. Csak segíteni akarnak nekem, mégis tehetetlenek velem szemben. részletek
Ezerszer elképzeltem, mit tennék, mit mondanék neked, ha csak utoljára is, de a szemedbe tudnék nézni. Megtörtént. Ott álltam előtted, vártam a pillanatot, hogy a szemedbe tudjak nézni, de ehelyett, a lehajtott fejeddel tudtam csak kommunikálni. Bár ez sem tartott vissza abban a percben… részletek
A nagy hajtás és a sok elvárás között szinte teljesen elveszel. Nincs időd a hobbidra, semmiből nem tudsz energiát nyerni, nincs lehetőséged feltöltődésre. Ez megy egy darabig, de a tested okos és igyekszik a tudtodra adni, hogy mire van szüksége. Ha magadon érzékeled ezeket, jobban teszed ha időt szánsz saját magadra, hiszen a túlhajszolásnak súlyos következményei is lehetnek. részletek
Édesapám mesélt a fiatalkoráról, hogyan ismerte meg édesanyámat. Mesélt arról, hogy mikor távol volt, mekkora gyötrődést élt át és nem volt még akkor nem hogy internet, de még telefon sem, csak vezetékes, de olyan távolságból recsegett a vonal vagy szétkapcsolt. részletek