Légy egyedül. Inkább, mint, hogy csak azért legyél valakivel, hogy ne legyél magányos. Hogy egy halva született kapcsolatba fektess energiát, valami olyanba, amiről már az első perctől tudod, hogy nem fog működni. részletek
Emlékek. Milyen jó érzés is, amikor vissza tudunk emlékezni egy-egy jó pillanatra, vagy akár rosszra, hiszen nem baj, ha az is volt, az életünkhöz hozzá tartozik. Bátran kell vállalni. részletek
A fogyókúra elkerülhetetlenül kalóriadeficittel jár, így az éhségérzet gyakrabban és kínzóbban jelenik meg, mint általában. Az alábbi természetes étvágycsökkentők azonban segítenek az éhségérzet enyhítésében és abban, hogy tovább jóllakottnak érezd magad. részletek
A nagy ürességen kívül nem sok mindent tudnék felsorolni a lelkemben zajló eseményekről. Éppen elég szörnyű ez nekem most, abba már bele sem gondolok, hogy neked milyen nehéz lehet most velem. részletek
Nem minden aktualitás nélkül írom most ezt. A napokban nagyon nagyot csalódtam valakiben, akit nagyon közel éreztem magamhoz. Hozzáteszem nem először történt már ez, de a mostani volt a végleg kijózanító. részletek
Előre leszögezhetjük, hogy bármely testrészt vagy szervrendszert érintő fájdalom bénító erejű lehet! Nem is beszélve a fejfájásról, amivel a lakosság 70-80 százaléka küzd. Mégis hajlamosak vagyunk elbagatellizálni mind a testi, mind a lelki okait. Hal Melinda, pszichológussal beszélgettünk. részletek
A gyerek egyre nagyobb. Valahogy ez az anyaság is máshogy áll már rajtam. Sok részét levettem, sok részét a gyerek tépte le rólam. Volt olyan is, hogy letéptem én, hogy ne fájjon az, hogy felnő és máshogy van rám szüksége, mint előtte. Eléggé toldozott-foldozott ez a ruha. Új ruha kellene. Nem tudom, hogy milyen az az új ruha, amire vágyok. részletek
Sziasztok! Megjöttem. Itt vagyok Párizsban. El se hiszem. Olyan ez, mint egy valóra vált álom. Amikor megláttam a szobát, elsírtam magam a boldogságtól. Ízlésesen elegáns, a belváros szívében, ahogy öt csillaghoz illik. részletek
Kérj és megadatik. Biztosan hallottad már ezt a mondatot. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez az egyik legnehezebb. Azt hisszük kérni nem feladat. De, az! Méghozzá nem is olyan kicsi. részletek
Az igazán erős nők, ritkaság számba mennek. Kevés van belőlük, de a legnehezebb napon is, smink és cicoma nélkül is világítanak a világra. Célorientáltak, bátrak, magabiztosak, tudják, mit szeretnének az élettől, nem hátrálnak meg az akadálytól. A nő ereje nem a karjaiban és izomkötegeiben rejlik, a lélek, ami megizmosodott bennük, részletek
Sziasztok! Megjöttem. Itt vagyok Párizsban. El se hiszem. Olyan ez, mint egy valóra vált álom. Amikor megláttam a szobát, elsírtam magam a boldogságtól. Ízlésesen elegáns, a belváros szívében, ahogy öt csillaghoz illik. részletek
Kérj és megadatik. Biztosan hallottad már ezt a mondatot. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez az egyik legnehezebb. Azt hisszük kérni nem feladat. De, az! Méghozzá nem is olyan kicsi. részletek
Annyira szereti mindenki várni a sült galambot és elhinni, hogy majd a semmiért és a semmiből csak úgy ölünkbe huppan az igazi. Így van ez férfiaknál és nőknél egyaránt. részletek