11 órától lezárják a belvárosban a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát, valamint a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot is a Lánchíd közelében. részletek
Magyarországon még sosem alkalmazott, az amerikai elnökök impeachmentjéhez hasonló jogi eljárással mozdítaná el a DK Sulyok Tamást, mert Gyurcsányék szerint méltatlanná vált az államfői tisztségre. Ezt két körben bizonyítani is kell, és sok múlik a kétharmados többségen. A téma már a péntek esti rendkívüli parlamenti ülés napirendjén is szerepel. Az eljárás Schmitt Pálnál, Áder Jánosnál és Novák Katalinnál is felvetődött, de sosem vitték végig. részletek
A választások előtt nem marad el ezúttal sem a Békemenet Budapesten, emiatt több kerületet érintően lesznek lezárások, forgalomkorlátozások. A menet a Margit-szigeten ér véget, ahol Orbán Viktor mond majd beszédet. részletek
Az ügyészség az elkövetőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, közveszélyokozás bűntettével és kapcsolati erőszak vétségével vádolja. részletek
Illetlenül közeledhetett a diákjaihoz egy Győr-Moson-Sopron megyei egyházi iskola tanára. A gyanúba keveredett tanár már nem dolgozik ott, a püspökség viszont jogi lépéseket az ügyet feltáró tanárnő ellen tervez, és közben “áthelyezték” a tanárnő mellett kiálló plébánost is. Volt nyomozás is, de gyanúsítás, vádemelés nem történt. részletek
A főpolgármester szerint lehet, hogy végül nem lépik meg, de kitart amellett, hogy a mesterterv az volt, hogy visszaléptetik Szentkirályi Alexandrát, a Fidesz jelöltjét Vitézy Dávid javára. Karácsony Gergely a 24.hu-nak adott interjúban azt is elárulta, miért nem indult pártja, a Párbeszéd önálló listán, és miért nem csak várospolitikával foglalkozik. részletek