Az Alföld kivételével bárhol leszakadhat pénteken az ég

2018-07-05 16:02
Esős péntek valószínű az ország nagy részén, de nem lesz lehűlés, van, ahol marad a 30 fok feletti csúcshőmérséklet.
részletek

Váratlanul megváltozott a vád a Czeglédy-ügyet is érintő szegedi perben

2018-07-05 16:02
Az ítélethirdetésre kitűzött tárgyaláson jelentette be az ügyész, hogy módosítja a vádat: az eddig csalással gyanúsított iskolaszövetkezeti vádlottakat csupán bűnsegédletben marasztalná el. Időközben ugyanis az egyik vádlott vallomásában mindent Czeglédyre hárított. A bíró a bizonyítás folytatása mellett döntött, így még az sem kizárt, hogy ezt a pert egyesítik a Czeglédy-üggyel.
részletek

Orbán és Merkel sajtótájékoztatójukon is vitáztak a menekültekről

2018-07-05 16:02
Történelminek ígérkezett az Orbán Viktor és Angela Merkel közötti sajtótájékoztató, de végül elmaradt a nagy egymásra találás, sőt: a német kancellár hangoztatta, továbbra is máshogy tekintenek a migrációra, sőt a humanitásra, de a határvédelem, az illegális migráció elleni harc fontos. Orbán Viktor szerint úgy szabad segíteni, hogy az ne vonzza Európába a menekülteket - Merkel szerint viszont elengedhetetlen, hogy a kontinens legális úton befogadjon közülük valamennyit. A feszültség tapintható volt.
részletek

Tordai Bence: Tiszteletről, legitimációról, demokráciáról

2018-07-05 16:02
Válasz TGM-nek Orbán „lepártelnöközésével” kapcsolatban.
részletek

A Jobbik elvinné Nagy Imre szobrát a Kossuth térről

2018-07-05 16:02
Néhány nappal ezelőtt Szakály Sándor történész azt mondta, érdemes elgondolkodni azon, hogy az 1919-es „vörösterror” áldozatainak emlékműve váltsa fel a kivégzett miniszterelnök szobrát.
részletek

Jöhetnek a felhőkarcolók, Lázár sem tudott mit tenni

2018-07-05 16:02
A korábbi miniszter terveivel ellentétben a Fidesz-KDNP szabad utat enged a Mol ég felé törő székházterveinek. Több magas építmény is jöhet, alaposan átalakulhat a városkép.
részletek

Azzal szórakoztak a fiúk, hogy megfogdosták a magányos nőket – videó az elfogásukról

2018-07-05 16:02
A négy budapesti fiatalkorú tavaly nyáron kilenc fiatal nővel viselkedett szeméremsértő módon, az egyikük meg videózott.
részletek

Hatástalanították a Dunában talált bombát

2018-07-05 16:02
A forgalom is újraindult a korábban lezárt útvonalakon.
részletek

Felvette az állami támogatást, majd visszafizetés helyett felszámolta magát a kamupárt

2018-07-05 16:02
Alakíts egy pártot, állíts jelölteket és országos listát a választáson (nem kerül semmibe), vedd fel az így megszerezhető kampánytámogatást, szüntesd meg a pártot. Ezt az egyszerű receptet követte a jelek szerint az áprilisi választás indulói közül eddig is az egyik legszervezettebb kamupártnak tűnő Medete.
részletek

Légi bomba lehet a Dunában, a helyszínen is robbanthatják – videó

2018-07-05 16:02
Ember István őrnagyot kérdeztük a bomba hatástalanításáról.
részletek

Az ellenzéki jelölt sem fogadna saját magára, hogy legyőzi a Fideszt Józsefvárosban

2018-07-05 16:01
De ha lenne rá pénze, azt sem fogadásra költeni, sokkal inkább a kampányára. A VIII. kerületben vasárnap tartanak időközi választást, Kocsis Máté székéért a fideszes alpolgármester, Sára Botond, valamint a független, de az ellenzék által támogatott Győri Péter küzd. Utóbbi a HVG Portréjában szerepel a legfrissebb lapszámban. Ajánló.
részletek

Ungár Péter arról beszél, direkt verte át az LMP tanácsadóját – videó

2018-07-05 16:01
Egy jogász szerint polgári jogilag álképviseletnek, büntetőjogilag pedig csalásnak minősülhet az, amit az LMP-s politikus tett.
részletek