Interjú Ágival, a Gypsyautopilot blog szerzőjével, aki több ezer kilométert utazott egy fiú kedvéért, akivel aztán nem találkoztak – de ez csak egy aprócska momentum a blogger utazásaiból.
részletek
A rendőrség szerint a 61 éves, négy gyermekes férfi együttműködik a hatóságokkal. Az ügyészségtől viszont azzal indokolták az előzetes letartóztatás kezdeményezését, hogy tartani lehet a szökésétől, illetve attól, hogy újra embert öl. részletek
Felbátorodhatott Lázár János a Fidesz kétharmadán Józsefvárosban. Bár eddig azt hangsúlyozta az exminiszter, hogy békében kell Hódmezővásárhelyen dolgozni, és a helyi fideszes képviselőket is erre kérte, most a helyi rádióban mégis az időközi választást is lehetséges forgatókönyvként említette. részletek
Több pénz, növekvő alapilletmény és tiszteletdíj, üzemanyagkártya, plusz lakbértámogatás, mindez augusztus elejétől. Erre mondtak igent a kormánypártok, valamint az ellenzék egy része is. A DK elment, de nemmel szavaztak, az LMP el sem ment, így tiltakoztak. részletek
A budapesti rendőrök 18 gyűrűt és két pár fülbevalót foglaltak le, a Norvégiában zsákmányolt ékszerek nagy része előkerült. A rablót még kint elkapták. részletek
20-20 ezer forint bírságot szabott ki a rendőrség 17 készenléti rendőrre, akik túléltek egy balesetet, amelyben a buszuk sofőrje és egy társuk meghalt, tizenöten pedig megsérültek. részletek
Szombattól forgalomkorlátozások lesznek az Üllői út és a Könyves Kálmán körút csomópontjában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. Több kanyarodási lehetőség megszűnik várhatóan egy hónapra. részletek