Több mint 160-nal száguldott egy autós Budapesten

2018-11-20 17:03
A megengedett 70 km/h helyett. De lekapcsolták.
részletek

Huszárkodás hozza össze a kormányt a kínai közösséggel

2018-11-20 17:02
Rétvári Bence és a váci püspök védnökségével rendeztek huszárversenyt a hétvégén Nagymaroson. A Hussar Race-nek csupa kínai támogatója és kínai résztvevője volt.
részletek

Az ÁSZ jelezte, olyan papírokat is kérhet a DK-tól, amelyek elégtek

2018-11-20 17:02
A DK korábban azt mondta, könyvelésük megsemmisült, de minden adat, ami az ÁSZ-nak kell, az már náluk van.
részletek

Gruevszki megerősítette, hogy megkapta a politikai menedékjogot

2018-11-20 17:02
Hosszú Facebook-posztban magyarázza, politikai, koncepciós eljárás áldozata.
részletek

Gruevszki-ügy: kedden vagy szerdán Macedónia elküldi kiadatási kérelmét

2018-11-20 17:02
Ugyanaz a hatóság fog dönteni a kiadatásáról, amelyik a menekült státuszt megadta neki.
részletek

Hollik István a körözött balkáni bűnözőről faggatózik

2018-11-20 17:02
A Fidesz-KDNP szóvivője keményen rákérdez a pénzember magyarországi kapcsolataira.
részletek

Halálos autóbaleset történt a szigetmonostori földúton

2018-11-20 17:02
Az autó lesodródott az útról, majd fának csapódott. Az egyik utas halt meg.
részletek

Tíz emelet magas óriáskerék épül Szegeden

2018-11-20 17:02
Szalmalabirintus és Bogyó és Babóca-kiállítás lesz advent idején a városban.
részletek

Egy kazah politikai üldözött nem volt olyan szerencsés, mint Gruevszki

2018-11-20 17:02
Neki nemzetbiztonsági okokból megtagadták a menekültkérelmét, pedig a diktatúrában nem sok jó várt rá.
részletek

Elmarasztalta a bíróság első fokon a Szeviép-ügy vádlottait

2018-11-20 13:01
Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - Szeviép Zrt. egykori vezetőit a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondta ki bűnösnek a bíróság.
részletek

Áder: a Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is

2018-11-20 13:01
A Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka.
részletek

Megszületett a döntés Gruevszki ügyében

2018-11-20 13:01
Meghozta a döntést Nikola Gruevszki ügyében a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal.
részletek

Új miniszteri felelőse lehet a paksi beruházásnak

2018-11-20 13:01
Kormányzati körökben felvetődött, hogy új tárca nélküli minisztert nevezzenek ki a paksi atomerőmű bővítéséért felelős Süli János helyére.
részletek

Ön szerint hogy döntött a hivatal Gruevszki-ügyben? Szavazás

2018-11-20 11:02
A kormányközeli Magyar Idők arról számolt be, megszületett a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal döntése Gruevszki ügyében. De azt nem írták meg, hogyan döntöttek, így olvasóinkra bízzuk a döntést.
részletek