Gyengül a Fidesz, ennek oka a túlóratörvény elfogadása, illetve az ezt követő ellenzéki akciók, demonstrációk. Összességében erősödött az ellenzék ennek hatására, de az erőviszonyok nem borultak fel. részletek
A menzaügy kirobbanása óta magyarázza a kormány és maga a Gundel, hogy a "puritán" kormányzati étkezdét élesen el kell választani a városligeti luxusétteremtől, a közérdekű adatigényléssel megszerzett pályázatuk viszont nem erről tanúskodik. Ebben világhírű vendégeikre, állami vezetők ajánlásaira és pazar fogadásokra hivatkoztak, sőt, váratlanul az is kiderült belőle, hogy az Orbán-kormány tavaly egy 100 fős rendezvényen náluk ünnepelte „alakuló kormányülést”. Közzétesszük, hogy milyen mintaétrendekkel kapták meg a megbízást, amit verseny nélkül, egyedüli indulóként nyertek el, és hogyan segíti a büfé előrendeléssel a részletek
Az MTA elnökének háta mögött meginvitált intézetigazgatók elmennek Palkovics Lászlóhoz, de csak meghallgatják őt, nem folytatnak tárgyalást vele – derült ki egy kutatói fórumon, ahol az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának vezetői bizonygatták szükségességüket. részletek