Kiderült számomra az, amit minden más ember valószínűleg már ezer éve tudott: melegben tök más futni, mint nem tök melegben. A Margitszigeten kérdeztünk tapasztalt futókat arról, hogy ők mit tesznek a hőségben azért, hogy ne kapjanak 3 méter után hőgutát.
részletek
Az idén július 6-án startoló Tour de France mezőnye három hét alatt 3460 kilométert fog megtenni, miközben számos alkalommal járnak majd a versenyzők
részletek
Az ország azért különleges, mert a politikai rezsim hibrid karaktere immár hatvan éve, tartósan fennáll, de a látványos gazdasági és társadalmi fejlődés ellenére sem következett be az ország érdemi demokratizálódása.
részletek
Nagy vihart kavart, hogy egy meleg párnak nem adtak ki egy lakást. Ez hátrányos megkülönböztetés? Milyen más területeken jellemző még az LMBTQ-emberek diszkriminációja?
részletek
Jövő hét pénteken vesznek végső búcsút a dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától, a jármű kapitányától és matrózától - írta szombati számában a Magyar Nemzet a szervezőkre hivatkozva, akik a búcsúzni kívánóktól azt kérik, hogy a Margit hídon gyülekezzenek, s virágszirmokkal készüljenek. részletek