Nagy László Albert szerint, ha nem írja alá a pernyeszerződést még októberben, akkor november elején le kellett volna állítani a hulladékhasznosítót. részletek
Videóra vették, ahogyan egy hajléktalant lelök a villamosról egy hőzöngő utas. A BKV szerint a villamosvezető nem észlelte a történteket, a rendőrség hivatalból nyomozást indított. részletek
A fideszes EP-képviselő már nem gondolja úgy, hogy Spanyolországban politikai foglyok lennének. Szájer a héten a második fideszes, aki bocsánatkérésre kényszerült a mondatai miatt. részletek
Kincses Gyula egy minőségi mutatói rendszert is bevezetne, ahol a betegek véleménye is megjelenhet. A vizitdíjnak véleménye szerint pozitív hatásai voltak. részletek
Az ügyész a megismételt elsőfokú eljárásban meghozott, tíz ember bűnösségét kimondó ítélet súlyosítását indítványozta, a védők pedig annak abszolút hatályon kívül helyezését vagy módosítását kérték. részletek
Akik nem vették igénybe az orvosi szolgáltatást ,rosszabbra értékelték az ellátórendszert, mint azok, akik az utóbbi időben voltak valamilyen kezelésen.
részletek
"Ne ítélkezzenek a nevünkben a megkérdezésünk nélkül, a fejünk fölött, se az egyetem hallgatóiról, se az oktatóiról, se a képzéseinkről" - áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának közleményében.
részletek
Az ügyész a megismételt elsőfokú eljárásban meghozott, tíz ember bűnösségét kimondó ítélet súlyosítását indítványozta, a védők pedig annak abszolút hatályon kívül helyezését vagy módosítását kérték. részletek
Az utóbbi években kiemelkedően sok, az idén pedig csaknem kétszáz katona földi maradványát exhumálták a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozói, számos alkalommal a feltárásokat a német szakemberekkel közösen végezték. részletek