Állatvédő csoportok szerint nagyon megvert egy férfi egy fehér kutyát a váci vasútállomásnál, majd kötélen keresztül húzta a földön. A rendőrség nyomoz. részletek
Utolértük a férfit, akit hírbe hoztak azzal, hogy MSZP-s politikusokat zsarol. Az egykor még az MSZP-nek dolgozó férfi már a másik oldalon áll. részletek
Németh Gábor szerint Molnár Zsolt azért engedte sejtetni a nevét, mert korábban több, a pártigazgatótól kapott állásajánlatot is visszautasított. részletek
Az új politikai helyzetet még szokni kell, de egyenrangú félnek tekintik Karácsonyt – állítja a Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár. Fürjes Balázs a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, a kormánynak esze ágában sincs kiszállni a BKV finanszírozásából, szerinte a Puskás Arénában nem lett volna értelme atlétika pályának, 2032-re pedig nem pályázunk olimpiára. Nem tagadta: műemlékek ügyében (beleértve a Budai Várat is) beleállnak a vitákba a nemzetközi szervezetekkel. Fürjes Balázzsal még a színházakat érintő változás előtt beszéltünk. részletek