Tételesen cáfol minden, vele szemben név nélkül, ám őt körberajzolva felhozott vádat a fővárosi II. kerület polgármestere. Őrsit már az Angyal Ügyvédje megjelenése előtt megkeresték. részletek
Van, aki bizakodó, mások óvatosságra intettek a Transparency International (TI) Magyarország évzáró konferenciáján, ahol a hódmezővásárhelyi polgármester a médiát és a bíróságokat már veszni látta, szerinte csak az önkormányzatok maradtak. részletek
Egyelőre feltételesen sem szabadulhat az olaszliszkai emberölési ügy 15 év fegyházbüntetésre ítélt harmadrendű vádlottja, mivel a Szegedi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú döntést. részletek
A törvénymódosítás olyanokat is megmozgatott, és most olyan emberek állnak majd ki együtt, akik ezt még soha nem tették – mondta Alföldi Róbert, aki szeretné, ha az esti tüntetésen leállna a Károly körút, mert annyian vennének részt a közeli, Madách téri demonstrációra. A színész-rendező arról is beszélt, hogy eddig a kussolás, a megalkuvás volt jellemző, és azért is „van beszarás”, mert ez változik, ráadásul mutatkozik némi összefogás. részletek