Az önkormányzat jegyzője felülvizsgálatot rendelt el, akkor derült ki, hogy Nagy Gábor Tamás szabadnapjainál hamis számok szerepelnek – közölte utódja. részletek
Idén októberben, majdnem három év után lezárták a nyomozást a Pillangó utcai metróbaleset ügyében. Két embert gyanúsítanak, és a BKV megálmodta, hogy mivel lehetne elejét venni a hasonló baleseteknek. részletek
Hadházy Ákos feljelentést tesz a kispesti út- és járdafelújítások miatt: a politikus szerint a legtöbb esetben jóval több munkát számoltak el, illetve jóval nagyobb összeget számláztak ki, mint amiről a megrendelés szólt. részletek
Megverte a buszvezetőt egy 30 éves tiszalúci férfi, mert a sofőr megvédte az őrjöngő férfi barátnőjét és a járaton utazókat. Az agresszív férfit őrizetbe vette a rendőrség. részletek
A józsefvárosi polgármester nyilvánosságra hozott két levelet, amelyet a kerületi lap főszerkesztője küldött többek között a Fidesz frakcióvezetőjének és a volt polgármesternek is. részletek
Egy győri férfi eladott egy autót, majd három nap múlva visszalopta egy csavarhúzó segítségével. Az ügyészség most emelt vádat a férfival szemben, aki akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. részletek
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség többek között színházterem és művészeti galéria kialakítására fordítja a kulturtaót helyettesítő támogatást. részletek
Ítéletet hirdetett a Fővárosi Törvényszék a zuglói kokainos gázoló ügyében. Az 5 év 6 hónapos szabadságvesztés mellé örökre eltiltották a vezetéstől. részletek