A Fidesz néhány törvényjavaslattal megmutatta, mit enged meg az ellenzéknek: képviselői szép csendben szavazzanak, úgysem tehetnek semmit a kétharmad ellen, Budapesten és a nagyvárosokban pedig boldoguljanak ahogy tudnak, a kormány segítségére ne számítsanak. részletek
Mert vannak, akik csak magyarnak látszanak, de nem azok. Szerencsére a kormány kedvenc elemzői átlátnak a szitán, és megmondják nekünk, ki tartozik a nemzethez. részletek
Halálra gázolt egy embert a Nagykátáról a Keleti pályaudvarra tartó S60-as személyvonat hétfő reggel az ecseri állomásnál – közölte a Mávinform. részletek
A javaslatban szereplő intézmények jobbára ugyanazok, amelyeket már az intézmények is szüneteltetnek szakemberhiány miatt. Az EMMI álhírnek nevezte a cikkben foglaltakat. részletek
A párt elítéli a Fideszhez pozíciókért átállt XXII. kerületi képviselőket. A kerületben fideszes a polgármester, és eddig ellenzéki többség volt a képviselő-testületben.
részletek
Sz. Iván tavaly szabadult feltételesen a 13 éves börtönbüntetéséből, a múlt héten viszont kerítés gyanúja miatt a rendőrök előállították. Ha jogerősen elítélik, akkor le kell ülnie a maradék 4,5 évet is. részletek