Horogkeresztes egyenruhát posztolt a német hadsereg

2019-11-27 18:15
Véletlenül. Oldulukat 309 ezren követik.
részletek

8 év alatt közel 800 milliárd forint közpénz ment a focira

2019-11-27 18:15
És ennek csak a töredékét fordították utánpótlás-nevelésre.
részletek

Betörőket engedhet a lakásba a porszívó

2019-11-27 18:14
Elég, ha valaki meghackeli a robotporszívónkat, már meg is van a baj.
részletek

Túlélik a madarak a hongkongi harcokat

2019-11-27 18:14
Emberek körében haláleset és maradandó sérülések is ismertek, de az nem életszerű, hogy felnőtt, egészséges madarakat öljön.
részletek

Évek óta vágytunk egy ilyen szuper Star Wars-játékra

2019-11-27 18:12
Végre egy olyan kalandot kapunk a messzi-messzi galaxisban, amiért érdemes virtuális fénykardot ragadni.
részletek

Meghalt Del Medico Imre

2019-11-27 18:11
Márciusban interjúztuk minden idők legaktívabb magyar sajtólevelezőjét. Azt mondta: „Érdekes lenne megélni a százat.” Épp a kilencvenhatodik születésnapján, november huszonötödikén halt meg.
részletek

Kiakadt a bírókra és csalást emlegetett a Veszprém edzője

2019-11-27 18:10
David Davis szerint azért győzött kétszer is nehezen csapata a Fradi ellen, mert a játékvezetők belenyúltak a meccsekbe.
részletek

Karambolozott Gáspár Győző, áthajtottak a sávjába

2019-11-27 18:10
A 21-es főúton történt a baleset.
részletek

Üzentek Semjénnek az Erdélybe küldött pénzről

2019-11-27 18:09
A budapesti román nagykövet szerint bukaresti jóváhagyás nélkül nem támogathatja a magyar kormány Erdélyt. 
részletek

Meghalt Gary Rhodes sztárséf

2019-11-27 18:09
Szerepelt Gordon Ramsay műsoraiban, később pedig saját műsort is indított Rhodes Around Britain címen.
részletek

Műteni kellett Görbicz Anitát

2019-11-27 18:08
Már otthonában lábadozik a világklasszis
részletek

Munka nyugdíj mellett: nem mindenki örülhet

2019-11-27 18:08
Kedveznének a nyugdíjasoknak, de a járadékosok és a közszolgák maradnának büntetésben.
részletek