Orbán lehetőséget láthat a cikk szerint a koronavírusban arra, hogy bebizonyítsa az EU előtt autoriter módszereinek létjogosultságát. Várhatóan a felhatalmazási törvény miatt is elmarad a számonkérés. részletek
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyészség, Boldog volt munkatársát tavaly tartóztatták le. részletek
Egész meglepő módon reagált a magyar kormány a nyilatkozatra, amelyben 13 európai kormány őket támadta: tizennegyedikként csatlakozott az aláírókhoz. részletek
Csak akkor tűnt elő, amikor alá kellett írnia a felhatalmazási törvényt. Egy korábbi nyilatkozat alapján az Alaptörvényben rögzített feladatait látja el. Az pedig már évek óta megfigyelhető, ha válsághelyzet van, akkor nem a köztársasági elnök, hanem Orbán a védekezés irányítója. részletek
Az MSZP azt kéri, legyen érvényes a tanév, vagy csak írásbeli, vagy csak szóbeli érettségit tartsanak. Az államtitkár szerint a járványügyi helyzet alapján döntenek.
részletek
Az 1950-ben építeni kezdett második magyar metróvonalnak 1954-ben már hazai gyártású kocsikkal kellett volna szállítania az utasok millióit, azok azonban csak 1970-ben léphettek a megállók peronjaira.
részletek