Minden szabályos volt a Pesti Úti Idősek Otthonában, a fenntartó főváros és az intézmény vezetői is betartották a központi utasításokat, épp csak nem volt megfelelő orvosi ellátás - erre jutott a tisztiorvosi szolgálat vizsgálata. részletek
A rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket - mondta Berzai Zsolt alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1-en. részletek
Újabb repülőgép érkezett, ezúttal Shenzenből, a fedélzetén 1 millió 365 ezer maszkkal - írta ki Facebook-oldalára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. részletek
Az ápolókat, orvosokat kéne az idősotthonokba vinni, nem az ottani betegekkel tölteni meg az amúgy is telített kórházakat - véli Zacher Gábor. részletek
A székesfehérvári székhelyű vegyvédelmi zászlóalj katonái vasárnap megkezdték a Pesti úti idősotthon teljes fertőtlenítését. A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő otthonban 198 igazolt koronavírus fertőzöttet találtak és 8 idős ember elhunyt. részletek
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg – írta a 444 Szirmai Viktor főigazgató a portálnak elmondta, hogy még két munkatársuknak lett pozitív a tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy napban nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív. részletek
A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap a hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján. részletek
Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter Dr. Bucsi Lászlót, címzetes egyetemi docenst bízta meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói teendőinek ellátásával. részletek