A politikus szerint fontos felkészülni a járvány csúcspontjára, de fontos lenne az is, hogy közben lehetőség szerint ne veszélyeztessék azoknak a pácienseknek a gyógyulását sem, akik nem koronavírusban betegedtek meg. részletek
Európa-szerte több országban, így Ausztriában, Dániában, Csehországban, Litvániában, Norvégiában, Spanyolországban, és Olaszországban is lazítanak a járványügyi intézkedéseken.
részletek
Négy hete zárták be a bölcsődéket és az óvodákat, a kisgyerekes, dolgozó szülőknek pedig ki kellett találniuk, hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a gyereknevelést. Bűntudat, fáradtság, elégedetlenség és hála között hányódnak a karanténba szorult, home office-ban gyereket nevelők nap mint nap.
részletek
Idén nyáron kerül a boltokba a LEGO Super Mario, amiről az építőjáték készítésének egyik kulcsfigurája, Jonathan Bennink árult el nekünk részleteket.
részletek
Hatalmas hullámokat vert a szövetség döntése, hogy lefújják a kézilabda-bajnokságokat, és a tavalyi eredményeket veszik figyelembe. A SportTV és 24.hu közös podcastjában ezt a vitatott döntést járta körül Ágai Kis András és Borsos Attila.
részletek
1965 júliusában a kanadai vadonban felrobbant a Canadian Pacific légitársaság gépe, és 52 ember veszett oda. A rendőrség alapos nyomozás után négy gyanúsítottat nevezett meg, de közülük bárki lehetett a merénylő.
részletek
Az elmúlt hetekben rengeteg online rendelős tapasztalat gyűlt össze a 24.hu-nál. Összefoglaltuk, hogy szerintünk hol érdemes vásárolni, és hol kaphatunk viszonylag gyorsan friss zöldséget-gyümölcsöt.
részletek
A ma magától értetődő lépés csak alig százötven éve, Semmelweis Ignácnak köszönhetően költözött be a mindennapokba, fontosságára pedig plakátokkal igyekeztek felhívni a lakosság figyelmét.
részletek