A külföldi kivásárlások akadályozásával indokolja a kormány, hogy az egyik veszélyhelyzeti rendeletében lehetővé tette, majd pedig sebtiben be is jegyeztette az állami elővásárlási jogot olyan magánkézben lévő ingatlanokra és bányaterületekre, amelyek építőipari nyers- és alapanyag lelőhelyek lehetnek. részletek
Magyarország szerepel a brit kormány listáján, de Romániából, az USA-ból vagy Svédországból továbbra is csak két hét karantén után lehet belépni a szigetországba. részletek
Húsz éve történt, hogy egy Budapestről induló járat emberi hibák miatt először behúzott kerekekkel ért földet és megrongálódott. A második landolási kísérlet után csodával határos módon végül mindenki sértetlenül szállt ki a gépből Görögországban. részletek