Piros-fehér szalagok kerültek a Képzőművészeti Egyetemre is

2020-09-03 08:03
Az egyetem Hallgatói Önkormányzata ezzel fejezte ki szolidarítását az SZFE diákjaival és tanáraival.
részletek

Lerobbant egy metró, pótló jár az M3-as vonalának nagyrészén

2020-09-03 08:03
Épp a délutáni csúcsforgalom elején.
részletek

Áldozata nyakából tépte le az ékszert, hét és fél évet kapott

2020-09-03 08:03
A 26 éves elkövető a nyáron jött ki a börtönből, de pénz kellett neki, amit késsel szerzett meg.
részletek

Az EU-n belül Magyarországon szinte a legmacerásabb koronavírus-tesztet csináltatni

2020-09-03 08:02
Máshol a fertőzöttek tünetmentes kontaktjait is ingyenesen tesztelik, de aki enyhe tünetekkel jelentkezik, azt is.
részletek

Vasárnap pótolnak több, tavasszal elmaradt időközi választást

2020-09-03 08:02
Hét településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap. Több olyan szavazást is most tartanak meg, amit tavasszal kellett volna, de járványügyi veszélyhelyzet miatt el kellett halasztani.
részletek

Szakadozott felhősáv vonul át az ország felett csütörtökön

2020-09-03 08:02
Több órára kisüt a nap, bár a felhőkből helyenként eső hullhat a hazai hegységekben.
részletek

Vidnyánszky közölte, hogy a diákokkal is szívesen találkozna, ajtaja nyitva áll előttük

2020-09-03 08:02
A kuratóriumi elnök szerint az egyetem vezetősége és az alapítvány sok dolgot másként lát, de abban egyetértenek, hogy az oktatásnak el kell indulnia.
részletek

A CEU szenátusa szerint az SZFE-ügy az oktatási és kutatási szabadság elleni szisztematikus támadás legújabb fejezete

2020-09-03 08:02
A CEU szenátusa szolidaritásáról biztosítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóit és hallgatóit – közölték.
részletek

Több magyar kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el a koronavírus miatt

2020-09-03 08:02
A Honvédkórház teljes fekvőbetegosztályára érvényes a tiltás, de a bentlakásos szolgáltatást nyújtó telephelyekre is.
részletek

Indul a folyamatos tesztelés a fővárosi fenntartású idősotthonokban

2020-09-03 08:02
A második hullám másfajta feladat elé állítja az intézményvezetőket és a dolgozókat a főváros szerint.
részletek

Öt órával többet kell munkába utazniuk a letkésieknek a lezárt határ miatt

2020-09-03 08:02
Eddig Szlovákián keresztül mentek, de most ott nem tudnak. Maradna a komp, de az pedig nagyon drága.
részletek

Elhatárolódást vár a kulturális kormányzattól Vidnyánszky szavai miatt az SZFE

2020-09-03 08:01
A Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé ültetett alapítvány kuratóriumának elnöke kirekesztően nyilatkozott az egyetem Doktori Iskoláját vezető Karsai György professzorról, a Doktori Tanács szerint, ha a kulturális kormányzat és a kuratórium tagjai nem határolódik el, maguk is kirekesztővé válnak.
részletek

73 ezer nyugdíjas a havi 60 ezret sem kapja meg

2020-09-02 14:04
54 ezer nyugdíjasnak pedig 300 ezer forint felett van a járandósága.
részletek

Nemzetközi forgalmazást kap a Barta Tamás-film

2020-09-02 14:04
A filmet egy szereplő megpróbálta letiltatni, ezért nem kapott az NFI-től engedélyt eddig.
részletek

Horvátországban megugrott a fertőzöttek száma

2020-09-02 14:03
Megkezdődött ugyanakkor az őszi ülésszak: azt a képviselőt, aki nem hajlandó maszkot hordani a horvát parlamentben, eltávolítják az ülésteremből.
részletek