Négy idős embert is becsapott, összesen 9 millió forintot csalt ki tőlük. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett a nem jogerős ítélet ellen. részletek
A civiltörvényre hivatkozva érvénytelenítette a Tempus Közalapítvány az Emberség Erejével Alapítvány nyertes pályázatát. A civil szervezet 72 ezer eurótól esett el a döntés miatt. részletek
Azért előtte meg kell ismételni a mérést – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Müller Cecília országos tiszti főorvos figyelmeztetett, hogy a benzinkutakon, sőt a fodrásznál, hajvágás közben is hordjunk maszkot, illetve utóbbi helyen ne lapozgassunk magazinokat várakozás közben, mert a vírus a közösségi terekben terjed a leginkább. részletek
Az Iványi által vezetett intézmények jelentős tartozásokat halmoztak föl, még a gázórákat is le akarták szerelni a Dankó utcai szeretetotthonban. részletek
A numerus clausus törvény, amellyel az egyetemekre felvehető "nemzetiségek és népfajok" arányát korlátozta, a magyar történelemben alapvetően fémjelzi a XX. századi magyar zsidóság üldözésének kezdetét. Megálmodójának beszédéből kiderült, a döntés sokkal többről szólt a felsőoktatásnál. részletek