Arra kérik a Magyar Orvosi Kamarát, hogy legyen velük szolidáris, és nem vegyen részt az orvosok számára jelentős béremeléssel járó törvény megvalósításában. részletek
Az Orbán-kormány beteg demokráciájáról beszélő európai bizottsági alelnök, Vera Jourova, és az Orbán és körei pénzügyi kiéheztetését szorgalmazó európai parlamenti alelnök, Katarina Barley a címzettje nyílt levelüknek. A koronavírus utáni uniós újjáépítési alap felét kérik az önkormányzatoknak. részletek
Hét évvel ezelőtt elégedetlen devizahitelesek tüntettek volna a Cinege utcában, a miniszterelnök házánál, de a TEK lezárta az útszakaszt. Az ügyben az egyik szervező indított pert, ami itthon megjárta a közigazgatási bíróságot majd hat évig ült rajta az Alkotmánybíróság, végül a strasbourgi emberi jogi bíróság mondta ki a végső ítéletet: a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét. részletek
A parlament 2017. április 4-én úgy módosította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt, hogy az elfogadott módosítások túlnyomó része a külföldi felsőoktatási intézmények működését érintette. részletek