Összecsapott a Facebookon Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid

2024-10-12 06:03
Szentkirályi a bizottsági elnökségekbe kötött bele, Vitézy felhívta a figyelmét egy szerinte fontosabb témára.
részletek

„Ott fixen van valami, mindig látom, ahogy állnak sorba az arcok” – újfajta kábítószert árultak egy VII. kerületi üzlethelyiségből

2024-10-12 06:03
Erzsébetvárosi lakosok egy Facebook-csoportban írtak egy kerületi, földszinti ingatlan előtt sorban álló drogfogyasztókról. Nemrég rajtaütött a terjesztőkön a rendőrség, de az üzlethelyiség most sem üres, és a környékbeliek szerint a dílerkedés sem állt le, csak óvatosabbak lettek. Az ilyen „új pszichoaktív szerek” esetében a hatóságoknak egyáltalán nincs könnyű dolguk.
részletek

Olyan rosszul keresnek a bírósági dolgozók, hogy már mosógépcseréhez is segélyt kell kérniük

2024-10-12 06:03
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon már valóságos „elvándorlási spirál” alakult ki. A szakszervezet igazságügyi alkalmazotti pótlék bevezetését is javasolja, ez körülbelül havi 60 ezer forintot jelentene dolgozónként.
részletek

Halálos balesetet okozott, majd lazán elsétált a helyszínről egy jogsi nélkül vezető férfi

2024-10-12 06:03
A rendőrök elkapták, gyanúsítottként hallgatták őt ki.
részletek

Átveheti az irányítást az ellenzék Budafok–Tétényben, a Mi Hazánk és a Kutyapárt képviselője lesz a mérleg nyelve

2024-10-12 06:02
Budapest XXII. kerületében újra a fideszes Karsay Ferenc lett a polgármester, de miután a képviselő-testületben a kormánypártoknak már nincs többsége, az ellenzék arra készül, hogy magához veszi az irányítást. A tervek szerint átalakítanák a közbeszerzések lebonyolításának rendszerét, megváltoztatnák a szerintük elfogult helyi médiaviszonyokat, és várhatóan a következő költségvetésnél is az ellenzéki elképzelések érvényesülnek majd.
részletek

Magyar-holland: Orbán Viktor is felbukkant a nézőtéren

2024-10-12 06:02
A miniszterelnök a magyar válogatott sáljában ült le a számára fenntartott helyre.
részletek

Medgyessy Péter találkozott Hszi Csin-pinggel Pekingben

2024-10-12 06:02
A Kínai Nemzetközi Barátság Konferencián és a Kínai Népi Szövetség a Külföldi Barátságért (CPAFFC) megalapításának 70. évfordulója alkalmából. Medgyessy mindig is Kína-barát politikát vitt, és miniszterelnöksége után is jó kapcsolatban maradt a kínai állampárt magyarországi képviselőivel.
részletek

A strasbourgi emberi jogi bíróság elmarasztalta a magyar államot a gödi Topház otthon ügyében

2024-10-11 14:06
Az ítélet szerint az állam nem védte meg a lakók élethez való jogát, halálukat pedig nem vizsgálta megfelelően.
részletek

„Letolt gatyával” jött az ellenzék, és rögtön egymilliós íróasztalt akart

2024-10-11 14:06
Átvágták a kábeleket, papíron meghibásodtak és eltűntek a hivatali laptopok és az adatrögzítők – így hagyta ott a Fidesz az I. kerületi önkormányzatot. Csakhogy a Budavár irányítását átvevő ellenzéki összefogás sem volt jobb: mindenki azonnal a köztisztviselői fizetés többszörösét és drága mobilt akart, de 1 millió forintos íróasztalt is kellett venni – minderről kitálalt a Fülke Extrának adott interjúban a kerület egykori jogi vezetője, dr. Tarjányi Tamás. Elköveti-e Magyar Péter ugyanezt a hibát? Mi lett a NER-kedvencek bérlakásaival a Budai Várban? Hogyan számláz kétszer ugyanazért a munkáért egy ügyvédi iroda? És tényleg
részletek

Volt MCC-s, elemzéseiben az oroszokéhoz közeli álláspontot valló kutatót igazolt a Szuverenitásvédelmi Hivatal

2024-10-11 14:06
Somkuti Bálintnak is egy kis trailerrel kedveskedett Lánczi Tamás szervezete.
részletek

Magyarországon bujkált egy német szexuális ragadozó

2024-10-11 14:05
A rendőrök Nagybaracskán kaptak el egy német férfi, aki gyerekeket rontott meg korrepetálás közben.
részletek

Vogel Evelin saját Youtube-csatornát indított, szerinte Magyar Péter személyisége áll a változás útjában

2024-10-11 14:05
Magyar Péter volt barátnője a négyperces videójában feltűnően gyakran pislant ki balra, konkrét állítást azonban egyelőre nem fogalmazott meg azontúl, hogy a Tisza elnöke Radnai Márkkal együtt megfenyegette. Erre semmilyen bizonyítékot nem mutat fel.
részletek

Késsel és ollóval is megtámadta feleségét egy budapesti férfi, börtönbe kerülhet

2024-10-11 14:05
A nő szerencsére megúszta könnyebb sérülésekkel, de ez csak a véletlennek volt köszönhető.
részletek

18 évre fegyházba küldték a férfit, aki éveken át erőszakoskodott a nevelt lányával

2024-10-11 14:05
A gyerek csupán kilencéves volt, amikor a férfi molesztálni kezdte.
részletek

Meghalt egy várandós nő és a magzata, vizsgálat indult a szegedi klinikán

2024-10-11 14:04
A kórház az eljárás lezárultáig nem ad tájékoztatást a tragikus esetről.
részletek