Ketten otthagyták a tavaly győzelemig jutó ellenzéki egyesületet. A polgármester, a Jobbikból a nyáron távozó Mirkóczki Ádám vezetési stílusára panaszkodnak, aki azt mondja: a türelme kétségtelenül véges. Riport.
részletek
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a tatai Öreg-tó partján építi meg új szállodáját az Avalon. Látványterveken mutatták meg a leendő épületet. részletek
Tavasszal azért nem szavazta meg az ellenzék a veszélyhelyzet fenntartására vonatkozó törvényt, mert a kormánynak adott korlátlan felhatalmazásnak nem volt időkorlátja. részletek
A járvány kezdete óta a fertőzöttek 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó, a vírusfertőzésben elhunytak 6 százalékának nem volt alapbetegsége – derült ki az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Müller Cecília tiszti főorvos figyelmeztette az üzletvezetőket és a fiatalokat, hogy nagy felelősség hárul rájuk is. részletek
A miniszterelnök a járványhelyzetről egyeztet az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségével, megvitatják a nemzeti átoltási terv első verzióját is. részletek
Hónapról hónapra rohamosan esik annak a maszkgyártó berendezésnek a teljesítménye, amit 210 millió forintért vett a kormány a sátoraljaújhelyi börtönbe. részletek