Simán átment a javaslat, egy képviselő szavazott nemmel. A Magyar Közlönyben hamarosan kihirdethetik az este 8-tól érvényes kijárási tilalmat és a többi szigorító intézkedést. részletek
Ablakot nyitni a világra – mondjuk sokszor. A metafora szemléletesen érzékelteti, mennyire szerves része az életünknek otthonunk, helyiségeink ezen eleme. Nyelvhasználtunk következetes, hiszen valóban a világban való részvételünkért szavatol, szavatolt mindig is az ablaknyílás. részletek
Az egykori miniszterelnök 2009-ben már tárgyalt Bidennel, szerinte Orbánék arra építettek, hogy vele úgysem fognak tudni jó viszonyt kialakítani. részletek
Gyermeket csak házastársak fogadhatnának örökbe, az indoklás szerint azért, mert a" házasságok jóval tartósabbak, mint az élettársi kapcsolatok". részletek
Albérletet nem találnak, a szülői házba pedig a járványveszély miatt félnek hazamenni a fedél nélkül maradt kollégiumi hallgatók. Van, aki negyedmagával költözik barátja 45 négyzetméteres lakásába, és abban reménykedik, hogy hamar túllesznek ezen az egészen. A kiürítési terv részleteit még az intézményvezetők sem ismerik, így egyelőre megfelelő intézkedéseket sem tudnak hozni. részletek
Éjféltől jön egy új szabály, ezt az M1-nek adott interjúban jelentette be. Később kiderült, a 10 ezer főnél nagyobb települések egyes közterületein teszik azt kötelezővé, és a polgármesterekre bízzák a részletszabályokat. részletek
“Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Nem lehetett tovább várni a döntéseket most kellett meghozni" - mondta a miniszterelnök az M1-en. részletek