Kovács Gergely polgármester bízik benne, hogy együtt tudnak működni olyan témákban, amelyek mindkét fél számára kiemelkedő fontosságúak, vagy legalábbis kölcsönös szórakozást jelentenek majd. részletek
A miniszterelnök volt igazságügyi miniszterének üzent, akit csütörtökön tanúként hallgattak meg a Völner–Schadl-ügyben, majd volt férjét, Magyar Pétert képződménynek nevezte. részletek
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjújában kijelentette: az ukrán EU-tagság nem fog megtörténni, Magyarország megállította. Szóba került az aszály, a Pride, a nemzetközi befolyásoló erők és az új állami ingatlanvásárlási hitel is. részletek
353-ról 529-re nőtt a gyermekotthonokban, nevelőintézetekben regisztrált bűncselekmények száma tavaly az előző évhez képest – derült ki a HVG által kikért adatokból. Idén az első öt hónapban megjelentek a súlyosabb bűncselekmények is a gyermekotthonokban. Az ezer sebből vérző rendszerben kódolva van a gyermekvédelmis lét áthagyományozása generációkon keresztül. részletek
V. Németh Zsolt szerint a Tisza nemcsak a háború, a genderpropaganda és a migráció mellett áll, hanem az asztályt is támogatja. Magyar azt üzente vissza a Fidesznek: 15 éve nem tesznek semmit az aszálykárok megelőzéséért. részletek
A 21 Kutatóközpont mérése szerint a korábban fideszesek vagy bizonytalanok megnyerése mellett a Tisza Párt úgy is erősödött, hogy bekebelezte a Momentum táborát, és a 2022-es ellenzéki összefogás szavazóinak kétötödét is el tudta csábítani. részletek