„Amit Orbán a svédekkel csinál, az Putyint segíti” – fogalmazott korábban a finn miniszterelnök, ami, úgy tűnik, kiütötte a biztosítékot Menczernél. részletek
A DK elnöke Fekete-Győr András és Varju László bírósági ügyeiben sejtetett elfogultságot az igazságszolgáltatás részéről, bírói szervezetek és az ügyészség nem hagyta annyiban. részletek
Az államfő a Mikes-kastélyban töltötte tavaly a nyár utolsó napjait, akár össze is futhatott volna K. Endrével, addigra ugyanis már megadta neki a kegyelmet. részletek
Egynapos parlamenti ülés lesz csak jövő héten, ezért igyekeznek belesűríteni mindent: 19 hónap halogatás után szavazás a svéd NATO-csatlakozásról, elfogadja a törvényhozás Novák Katalin lemondását, ideglenes államfővé Kövér László lép elő, és megtartják az élet végi döntésekről szóló vitát is. részletek
A négynapos program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. részletek