„Az influenszerek népszerűbbek, de az ellenzéki pártokra szükség van”

2024-02-26 08:02
Vasárnap ellenzéki pártok tüntetettek a közvetlen államfőválasztásért, ez azonban kevés embert mozgatott meg. Ennek okairól kérdeztük a megjelenteket.
részletek

Ismét ködre figyelmeztetnek az M7-es autópályán

2024-02-26 08:01
Vasárnap tömegbaleset történt a szakaszon az időjárás miatt.
részletek

Ungár Péter szerint az LMP jól döntött, hogy nem vett részt az ellenzék közös tüntetésén

2024-02-26 08:01
A párt frakcióvezetője Karácsony Gergelynek is odaszúrt.
részletek

„Ruszkik haza” transzparenssel vonultak ma Budapesten

2024-02-24 20:02
Több százan demonstráltak a két éve indított háború miatt.
részletek

Talán csak egy kerületben lesz ellenzéki előválasztás Budapesten, vidéken még ennyi sem biztos

2024-02-24 20:02
A főváros XII. kerületében biztosan lesz ellenzéki előválasztás, az V. és a XIV. kerület kérdéses, Budapesten kívül pedig erre még kevesebb az esély – derült ki az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság tájékoztatóján, ahol elhangzott az is: egy ellenzéki polgármester-jelölt, aki nem méreti így meg magát, az “áruló”.
részletek

Megvan, kit indít Pécsen polgármesternek a Fidesz

2024-02-24 13:03
Csizmadia Pétert, a Fidesz pécsi városházi frakcióvezetőjét ajánlja polgármesterjelöltnek a párt helyi szervezete.
részletek

Március 5-étől lehet köztársasági elnök Sulyok Tamás

2024-02-24 13:03
Ha február 26-án, hétfőn megválasztják, ami szinte biztosra vehető.
részletek

Publicus Intézet: 150-225 ezer szavazót veszített a Fidesz a kegyelembotrány miatt

2024-02-24 13:03
A Fidesz táborát sokkolta az ügy - állítja Pulai András, az intézet vezetője.
részletek

Magyar Bírói Egyesület: Dermesztő hatású a K.Endre kegyelmét megíró folyóirat felfüggesztése

2024-02-24 13:03
A folyóirat megjelenésének felfüggesztése és a vizsgálat elrendelése a bírák számára a bírói függetlenséget érintő támadásnak tűnik - írja az egyesület.
részletek

Gyurcsány: Orbán az első magyar pedofilbarát miniszterelnökként vonul be a történelembe

2024-02-24 13:01
"Egyszemélyi hatalommal egyszemélyi felelősség jár. Aki ura a sikernek, viselője a kudarcnak is" - mondta a DK elnöke évértékelőjében Orbán szerepéről a kegyelembotrányban.
részletek

Meghalt egy fiatal férfi a békéscsabai Árpád-fürdőben

2024-02-24 06:03
Sajtóinformációk szerint a mentők is próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.
részletek

Magyar Péter rendszeren belüli támogatókról és arról beszélt, alapít-e saját pártot

2024-02-24 06:03
„Orbán Viktor kezében biztosan összefut minden fontos politikai döntés, de úgy látom, a gazdasági, pénzügyi döntéseket más érdekcsoportok mozgatják” – többek között erről beszélt Varga Judit volt férje a Magyar Hangnak.
részletek

Index: Idősebb Lomnici Zoltánt jelölheti a Fidesz az Alkotmánybíróság élére

2024-02-24 06:03
A testület vezetését elnökhelyettes híján ideiglenesen a korelnök, Salamon László veszi át.
részletek

Néhányan Svédország NATO-csatlakozása ellen tüntettek a Karmelita kolostor előtt

2024-02-24 06:03
„Semleges Svédországot és Magyarországot!”
részletek