Újabb részletek derültek ki a fenntartó önkormányzathoz küldött 2011-es hivatalos bejelentésből arról, hogy több gyerek szerint is miként abuzálta őket az intézmény igazgatója. Mint kiderült, akkor már évek óta. részletek
Orbán Viktorral és Rogán Antallal indította a napot szerdán a Sándor-palotában a csak előző nap hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök. Hogy pontosan miről esett szó közöttük, rejtély. részletek
Nagyon kevés 1990 és 2013 közötti iratot találtak – hangzott el a gyermekotthonban történtek kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésén.
részletek
Titokzatos tanácsadó testületet verbuvált Orbán Viktor. Az erről író Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró által közzétett tagnévsorból elértük Stumpf Istvánt, aki nem cáfolt, egy másik tag viszont meg is erősítette, hogy valójában már ma megalakultak, de csak március 15-én bontanak zászlót. Cikkünk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kiadott egy közleményt, amiben megerősítik a leírtakat. részletek
Az édesanyja nem érzi biztonságban gyerekét, akit az óvónők Mauglinak csúfoltak, de a Fővárosi Pedagógia Szakszolgálat megfelelőnek találja az intézményt. részletek