Trump az iowai Clive-ban, hétfőn tartott kampánybeszédében a migrációt tette meg fő témának és kijelentette, hogy megválasztása esetén újra bevezetné a muszlim migránsok bevándorlását megakadályozó rendeletét. részletek
A magyar miniszterelnök szerint a „katonai művelet” és a vele járó nyugati szankciók az okai annak, hogy kedden olyan „összetett körülmények között" találkozott az orosz elnökkel, ahogyan korábban még nem. részletek
A karácsonyt és az újévet is rács mögött töltheti a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője. A hvg.hu megtudta: a bíróság meghosszabbította N. J. letartóztatását, aki a gyanú szerint a céges laptopján 397 gyermekpornó-felvételt tárolt. részletek
A katasztrófavédelem mobil laborjait küldik ki akkuüzemi balesetekhez, ám azok mérési listáján nincs rajta az akkuiparban használt több veszélyes anyag – írja a Népszava. részletek
Az O'Reilly's Cloud Adoption riportja szerint már 2021-ben a vállalkozások több mint 90%-a használt vagy tervezett bevezetni valamilyen formában felhőszolgáltatásokat (ez az arány a nagyvállalatok között 94%), a piac pedig 2028-ra 1251 milliárd dollárosra nő. A cégek nem véletlenül lépnek gyorsan: a felhő kiszámíthatóbb, nagyobb profitot generál, megbízhatóbb és biztonságosabb, mint a saját – úgynevezett on-premise – megoldások. Ráadásul, akik érzékeny adatokkal dolgoznak vagy éppen a belső működésük szempontjából fontos, hogy ne kerüljenek a dolgaik publikus felhőbe, azok ma már privát, hibrid, sőt, több felhőt is egyesítő részletek
Minden évben külföldi tanulmányutat szervez a XVI. kerületi önkormányzat elsősorban a kerület oktatási intézményeinek vezetőinek, miközben tíz éve nem fenntartója az iskoláknak – írja a 24.hu. részletek
Ha pedig úgy szól a kérdés, jó-e, hogy Pintér Sándorhoz tartozik a közoktatás, vagy jó-e, hogy az EU-s pénzekhez köti a kormány a pedagógus-béremelést, akkor sorrendben 31 és 38 százalékos az elégedetlenség a fideszesek körében. Mindez a Pulzus Kutató és a Szülői Hang közös, reprezentatív felméréséből derül ki. Összességében a válaszadók többsége elutasítja a státusztörvény lényegi elemeit, és háromnegyedük szerint nagyon nagy probléma a pedagógushiány. részletek