Az Alkotmánybíróság első elnökét a nemzeti emlékhely 10-es parcellájában, felesége mellett helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint. részletek
Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán pénteken Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani. részletek
A misszió célja Csád stabilitásának, ezáltal Európa és Magyarország biztonságának erősítése, az Afrika felől fenyegető újabb migrációs hullámok fékezése. részletek
Lenne megoldás az ellenzék megerősödésére, csak mindenkinek egyet hátrébb kellene lépnie – mondta a szakember a HVG hetilapnak adott interjúban. részletek
Ezúttal a II. kerületbe akarták szervezni a gyűlést, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság most is figyelmeztet, Magyarországon továbbra sem lehet terrorszervezet mellett tüntetni, a részvételt pedig szankcionálják. részletek
A főszervező arról is beszélt volna, hogy mélyen elítélik az ártatlanok meggyilkolását, legyen szó bármelyik oldalon. Leszögezte azt is, hogy a magyar palesztin közösség tagjai figyelmen kívül hagyják a Hamász utasításait. részletek