Magyarország álláspontja világos: nem akar pénzt adni a migránsoknak, és nem akar pénzt adni Ukrajnának sem, legfeljebb egy nagyon alapos előterjesztés alapján. részletek
A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte. részletek
Folytatódott a Schadl-ügy tárgyalása, ezúttal ő kapott szót, kérdezett tanúkat, és beszélt a saját verziójáról. Schadl szerint ő megállapodott F. Miklóssal és N. Gáborral is, hogy finanszírozza az irodáik működését, fizetést ad nekik, ők pedig cserébe az irodáik osztalékából fizetnek neki vissza. Szerinte mindenről megállapodás volt szóban, vagyis nem történt korrupció, főleg, hogy kevesebbet kapott vissza, mint amennyit az irodák működésébe invesztált. részletek
A magyarok mellett több száz ír békefenntartó katonának is hasonlóan kellett dönteni. Az eset még vasárnap történt, de az MTI nem számolt be róla. részletek
A BKK azt mondja, ez a Nagykörút egyetlen része, ahol nem tudtak a biciklisek biztonságban közlekedni, de a főváros lakói már jelezték, hogy nagy igény van rá. részletek