Eddig 507 gyermekotthont vizsgált meg soron kívül a Belügyminisztérium

2024-04-11 01:02
Az ellenőrzések megállapításairól később ígértek tájékoztatást.
részletek

Tömegverekedés volt a Westend tetőteraszán

2024-04-11 01:02
A nyomozók tizenegy embert állítottak elő, közülük tízet hallgattak ki gyanúsítottként.
részletek

Választásszűz, „ideológiamentes, jobbközép” alvópártot vett át Magyar Péter, hogy a sajátjaként használja 

2024-04-11 01:02
A Tisztelet és Szabadság Párt, vagyis a TISZA már évek óta létezik, egykori egri fideszes politikus is az alapítók között volt, de most Magyar Péter vette át – alelnökké is választották. A párt eddig választáson nem indult, most már Magyarral a június 9-i EP-választásra és az önkormányzati voksolásra is bejelentkezett.
részletek

Hivatalosan is megszűnt Szabó Bálint képviselői megbízatása

2024-04-11 01:02
Szabó perre ment Szeged város önkormányzatával, de nem neki adtak igazat. Az eljárás azért húzódott el, mert arra hivatkozva, hogy nincs lakcíme, semmilyen hivatalos bírósági iratot nem vett át.
részletek

Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát

2024-04-11 01:02
Az MSZP politikusát egy 40 milliós korrupciós üggyel kapcsolatban hallgatnák ki gyanúsítottként. Molnár Zsolt ezt komolytalannak tartja, azzal viccelt, hogy a korrupciós pénzből pomogácsok és békaemberek is kaptak jutalékot.
részletek

A Tisza Párt színeiben indulna Magyar Péter a júniusi választásokon

2024-04-11 01:02
A nyilvántartásba vételi kérelmet már beadták a választási bizottsághoz.
részletek

Pert fontolgat Tarr Zoltán, mert politikai véleménye miatt rúgták ki állásából

2024-04-11 01:02
A református lelkésznek azután mondtak fel, hogy felszólalt Magyar Péter szombati tüntetésén.
részletek

Orrvérzés, fejfájás, hányinger – rosszul lett az iváncsai akkumulátorgyár több dolgozója, a cég szerint nem volt szivárgás

2024-04-11 01:01
"Hajnali 3 körül látogatták meg az üzemorvost, aki megállapította, hogy nagy valószínűséggel vegyszeres mérgezés, mentőt nem hívtak" – mesélte az RTL-nek egy névtelenséget kérő dolgozó.
részletek

Történelemóra közben verte meg diákját egy tanár Budapesten

2024-04-11 00:07
Származása miatt bántalmazhatta a hatodikos fiút.
részletek

Turbófokozatra kapcsolt a kampány: Karácsony Gergely Orbán Viktornak üzent

2024-04-11 00:06
A főpolgármester közölte, Budapest nem eladó és nem elfoglalható.
részletek