A miniszterelnök Trumpról, világháborúról, az elmaradt repülőrajtról, Hatvanpusztáról, Mészáros Lőrinc meggazdagodásáról és nyomógombos Nokiájáról is beszélt az Ultrahangnak. részletek
Kenuzással indította 80 napos túráját Magyar Péter, elsőként Borsodba, a helyben kifejezetten erős Koncz Zsófia körzetébe látogatott el. A Tisza Párt elnökét kérdeztük evezés közben, a helyiekkel pedig a politikai megosztottságról és a választási esélyekről beszélgettünk. Videóriport. részletek
Sándor Fegyirt a felgyújtott kárpátaljai templom miatt rendelte be a magyar kormány, a kitiltott tisztségviselőket pedig a besorozott Sebestyén József halálával hozzák összefüggésbe. részletek
Disznóságok lehetnek az uniós költségvetés tervezetében, ha egyszer az ukránok bent lesznek az EU-ban, nem lehet majd őket kitenni onnan, az Otthon Start pedig hiteláttörés és biztonságos konstrukció a fiatalok számára – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádiónak. részletek
Az nem derül ki a külügyminiszter közleményéből, hogy a franciákat kiutasító, orosz zsoldosokkal együttműködő nyugat-afrikai ország katonai rezsimje milyen szakos hallgatókat küld majd. részletek
Jó eséllyel simán lekörözi majd a Tisza Párt ősszel startoló előválasztása nemcsak a hasonló, 2021-es ellenzéki akció 663 ezres adatát, de még a Nemzet Hangja szavazás 1,1 millió résztvevővel beállított saját rekordját is. A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat. De akkor miért éri meg Magyar Péteréknek? részletek