Brüsszel a Financial Times címlapján fenyegette meg Magyarországot azzal, hogy "ha nem adunk pénzt hitelből Ukrajnának, akkor majd ők sem adnak nekünk forrásokat". részletek
A történész levéltári dokumentumokkal alátámasztva vezeti le, hogy Bayer nagyapja aktív szervezője és tagja volt a nyilaskereszteseknek Kiskőrösön. Szerinte azért van szükség Bayer családi múltjának feltárására, mert abból megérthető, miért viselkedik ma úgy Bayer Zsolt úgy, ahogy. részletek
Poloskákkal teli ágyakon alszik, mentális problémákkal küzdő rabokkal van összezárva, az étel ehetetlen, ordibáló őrök vigyáznak rá - meséli volt cellatársa a Budapesten raboskodó antifasiszta aktivistáról. részletek
Az elkövető elmenekült a helyszínről. A budapesti rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. részletek
Nyugodt, többfelé ködös időjárással indul a jövő hét, de a hét közepén megvastagszik a felhőzet és több helyen lehet gyenge eső, majd a hét végén már változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. részletek
Az író-filozófus halálának egy éves évfordulóján publikált, eddig nem látott interjút szemléztük. TGM többek között arról is beszél, hogy mi a baj a kapitalizmussal, miért reménytelen a magyar társadalom és miért teljesítmény, hogy Orbán Viktor még mindig miniszterelnök. részletek
Csirkepakolást és takarítást is vállaltak joghallgatóként, Kövér Lászlóval még egy nyomdában is pakolta Orbán a Sportfogadás című lap kötegeit. részletek