Szerdán a HVG újságírókból, videósokból és fotósokból álló stábja is megérkezett az erdélyi Tusnádfürdőre, ahol már javában zajlik a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén Tusványos. Munkatársaink a következő napokban többször is jelentkeznek majd a helyszínről. Kövesse élőben Földes András és Martini Noémi első bejelentkezését! részletek
Az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete szerint illúzió azt hinni, hogy a hallgatással bárki megőrizheti a függetlenségét. Az amerikai vezetőknek pedig azt üzente, vegyenek példát a Budapest Pride-on vonuló magyar fiataloktól. részletek
A Tisza jelöltje 42 százalékot, míg a körzetet 2022-ben megnyerő Hadházy Ákos 18 százalékot kapna Zuglóban a 21 Kutatóközpont mérése alapján. Ezzel el is dőlt a vita, hogy részt vegyen-e Hadházy a Tisza előválasztásán – legalábbis Magyar Péter szerint, de Hadházy így is kész elindulni. A felmérést készítő intézetet vezető Róna Dániel szerint csak az a biztos, hogy a Fidesznek aligha osztanak lapot. A HVG azt is kiderítette, kit indít a kormánypárt. részletek
A Pride-felvonulás után merült fel, hogy tud-e és akar-e vajon a rendőrség tömegesen, mesterséges intelligenciával megtámogatott arcfelismerés alapján bírságolni. Akarni nem akart végül, de most az is kiderült, hogy ha akarna, akkor se tudna. részletek