A NER-közeli influenszerként működő Ábrahám korábban már békepárti tüntetést is gründolt és a We Are The Worldre is megsemmisítő csapást mért. részletek
Részletes, de egy fontos apróságot elhallgató beszámoló jelent meg a Dunamelléki Református Egyházkerület lapjában arról, hogy miket mondott Balog Zoltán egyházának lelkészei és elöljárói előtt. A püspök azt mondta, hogy „a kegyelmi ügy kapcsán felmerült kérdéseket le kell zárni, akkor is, ha nem mindenre tudunk mindenkinek kielégítő választ adni” részletek
Farkas Örs korábban a Kormányzati Tájékoztatási Központot vezette, jelenleg pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárhelyetteseként a polgári titkosszolgálatokért felel. részletek
Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón még arról beszélt, hogy kérje ki közérdekű adat formájában, akit érdekel a kegyelmi döntések ellenjegyzésének háttere. A K-Monitor megtette, mégis hoppon maradt. részletek
Tizennyolc igen és ugyanannyi nem mellett 9 tag tartózkodott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szombati, a XII. kerületi előválasztást elvető, és így a két társelnök lemondásához vezető taggyűlésén, amit hétfő este igyekeznek visszacsinálni. Nagy a tét, az újabb taggyűlésre a pártigazgató a hvg.hu-hoz eljutott meghívólevelében nem kertelt: aki másképp gondolja, „az inkább ne jöjjön”. részletek
Csepelen a helyi Fidesz a pártból Németh Szilárd alelnökkel való konfliktusa miatt kitúrt, ezért most függetlenként újrainduló Borbély Lénárd polgármesternek rimánkodik: egyezzenek meg, nehogy a baloldal kerüljön hatalomra a kerületben. részletek